Csodálatos látvány, pokoli körülmények, lézengő nézők – ilyen a dohai atlétikai vb

Javában zajlik a 2019-es dohai atlétikai világbajnokság, azonban már a 4. napon kijelenthető, nem minden idők legjobbjaként fog bevonulni a történelembe a katari seregszemle.

„Még soha nem futottunk maratont ilyen körülmények között" – nyilatkozott Haji Abillo Roda, az élmezőnybe tartozó etióp atléták edzője.

Öt évvel ezelőtt dőlt el, hogy a 2019-es szabadtéri világbajnokság helyszíne Doha lesz. A katari pályázat – amely a 2017-es vb-re is be lett adva, akkor azonban alulmaradt Londonnal szemben – Eugene és Barcelona mellett lett győztes. A spanyol szövetség elnöke, José María Odriozola 2014-ben azonnal kritikával illette a döntéshozókat: „Doha megvásárolta a vb-t. Messze a leggyengébb pályázat lett a befutó. Az egyetlen, ami van Dohában, az a pénz” – mondta ezt azért, mert szerinte a város az alapbüdzsén túl még 37 millió dollárt is kínált a nemzetközi szövetségnek, ez pedig illegális, de véleményével kisebbségben maradt.

„Elképesztő a meleg. Nem szabadna ilyen körülmények között vb-t rendezni, beleértve az utazást és a call roomot is, ahol szintén fejetlenség van. Máskor ilyenkor már vége a szezonnak.” – mondta Wagner-Gyürkés Viktória a 3000 méteres akadályfutás után.

Magyar részről Gyulai Márton, a magyar szövetség korábbi főtitkára, az európai szövetség (EAA) tanácsának tagja is egyértelműen kijelentette: „Mindenki tudja, nem jó helyszín Doha.”

„Életem legrosszabb és legnehezebb versenyén vagyok túl" – nyilatkozott Madarász Viktória a 20 km-es gyaloglás után.

Madarász Viktória élete legrosszabb versenyének nevezte a dohai vb-t (Fotó: MTI/EPA/Nusad Szekkajil)



A legfőbb problémák, amelyek miatt mindenki szkeptikusan állt a világbajnoksághoz:

A megmérettetést a szokásoktól eltérően nem augusztusban – amikor a formaidőzítés a versenyszezon vége miatt még tökéletes a sportolók számára –, hanem szeptember végén, október elején rendezték meg, ennek oka, hogy ekkor esténként „már csak” 30 fokos hőséggel kell megküzdeniük a versenyzőknek (a 70% fölötti páratartalomról nem is beszélve). „Ez abszurd mindenki számára” – mondta Gyulai. Még arra sem volt példa soha az atlétikai-vb-k történetében, hogy délelőtt ne rendezzenek selejtezőket. A stadion légkondicionált, tökéletes megoldásnak azonban ez sem nevezhető, mivel nappal 40 fokról 20-23 fokba érkeznek a sportolók. A maratonfutók és a gyaloglók természetesen nem a stadionban teljesítik versenyüket, az időjárás és az éjfélkor rajtoltatás olyan terhet rak a szervezetükre, hogy folyamatos feladásokról, rosszullétekről lehet hallani.

„Aki kitalálta, hogy itt legyen a világbajnokság, azt kötelezném, hogy tegyen meg csak egy kört ezen a pályán" - fakadt ki Helebrandt Máté édesapja, aki feleségével és egy kisebb szurkolócsoporttal kísérte fiát a versenyekre. „Életem legkeményebb versenyén vagyok túl” – mondta Vecsernyán Bence.

Az ukrán Maryan Zakalnytskyy az 50 km-es gyalogláson lett rosszul (Fotó: EPA)



A vb 1. napján 23:59-kor elrajtoló női maratonfutók olyan szélsőséges körülmények között versenyeztek, hogy a mezőny harmada kénytelen volt feladni a versenyt. A körülmények miatt természetesen nem lehet kiugró eredményekre számítani, a női maraton győztese például a vébék történetének leggyengébb idejével, 2 óra 32 perc 43 másodperccel ért célba, ráadásul soha ennyien nem adták még fel a maratonit. A férfi gyaloglók 50 kilométeres versenyében a két magyar indulóból csak Vecsernyán Bencének sikerült célba érkeznie, Helebrandt Máté orvosi ellátásra szorult. Akárcsak a női maratonon, ez a verseny is a leglassabbnak bizonyult a vb-k történetében, a 46 fős mezőnyből 18-an adták fel a versenyt, köztük az olimpiai bajnok és a világcsúcstartó.

A bolíviai Ngela Castro is orvosi ellátásra szorult a nők 20 km-es gyaloglóversenyén (Fotó: EPA)



 

„A páratartalom megöl. Nincs mit lélegezni. Azt hittem, nem fejezem be. Ez a sportolók iránti tiszteletlenség. Rengeteg magasrangú tisztviselő gyűlt itt össze, akik úgy döntöttek, itt tartják a világbajnokságot, de valószínűleg most valahol a hűvösben alszanak” – mondta a fehérorosz Volha Mazuro a női maraton után.

A körülmények mellett a legnagyobb probléma, hogy nincsenek nézők. A szervezők a világbajnokság tíz napjára összesen 50 ezer jegyet értékesítettek, pedig a Khalifa Stadion 40 ezer fő befogadására alkalmas. Nem nehéz kiszámolni, átlagban ez ötezer szurkolót jelent egy versenynapon.

A cseh Anezka Drahotova is rosszul lett 20 kilométeren (Fotó: EPA)



„Úgy gondolom, nagy hibát követtem el, hogy idejöttem. Inkább valami pozitív dolgot kellett volna csinálnom. Idejöttem, de nem tudom, miért” – mondta az 50 km-es gyaloglás háromszoros Európa-bajnoka, világrekordere és címvédője, Yohann Diniz.

A stadionban a látvány csodálatos, de az üres székek kiábrándítóak a  „sportok királynőjének” ünnepén.

Az 50 km gyaloglás portugál győztese, Joao Vieira annyit mondott, hogy a poklot járta meg a győzelemért.