Nguyen és Rivasz-Tóth is döntősként várja a vb zárónapját

Kozák Luca 100 gáton az elődöntőbe, Nguyen Anasztázia távolugrásban, Rivasz-Tóth Norbert 83,42 méteres országos csúccsal gerelyhajításban döntőbe jutott szombaton a dohai atlétikai világbajnokságon.

A világbajnokság vasárnapi eseményeit 18 órától az m4sport.hu mellett a Duna Worldön is élőben közvetítjük.


Női gátfutásban öt előfutamot rendeztek, mindegyikből az első négy folytathatta vasárnap, és a további négy legjobb időt elérő sprinter is továbbjutott.

Kozák Luca a márciusi fedettpályás Eb-n megdöntötte 60 m gáton Siska Xénia 1985-ös országos csúcsát 7.97 másodperccel, de megsérült és a döntőben nem futhatott. Idén 12.89 mp volt a legjobbja, ami a negyedik idő volt futamában. A debreceni atléta nem rajtolt túl jól, de kereken 13.00 másodperccel bejött a negyedik, azaz továbbjutó helyre.

„Úgy jöttem ide, hogy enyém lesz az egyik nagy Q – jelentette ki Kozák Luca. – Picit jobbat akartam futni, mint a 13.00, de elsőre nem volt rossz. Holnap szeretnék javítani, a döntőhöz biztos egyéni csúcs kell, de megcélzom a 12.84-es olimpiai szintet is.”

Kerekes Gréta ötödik lett a fedett Eb-n, ebben az évben pedig 12.93 mp-es egyéni csúcsot futott. Ő nehezebb futamba került, mint klubtársa: a világcsúcstartó amerikai Kendra Harrison és az Európa-bajnok fehérorosz Elvira Herman is itt állt rajthoz. Kerekes Gréta ötödikként ért célba 13.11 másodperccel, amivel ekkor továbbjutó helyen állt, de az utolsó futam bizonyult a leggyorsabbnak, és összesítésben három századdal lemaradt az elődöntőről.

„Egy éve váltottam edzőt, úgy tűnik, ez még kevés idő volt, hogy kihozzam magamból a maximumot. Amikor megláttam a 13.11 mp-es időt, már akkor sem tetszett, ha továbbjutottam volna, ezzel akkor sem lennék elégedett” – mondta Kerekes Gréta. Hozzátette, nem fogja fel kudarcként az eredményt, úgy érzi, helyt állt, és jövőre az olimpián szeretne kiugróan teljesíteni.

A 100 méter gát elődöntőjét vasárnap magyar idő szerint 18.02-kor rendezik.

A két éve U23-as Európa-bajnok Rivasz-Tóth egy héttel a vb előtt került be a csapatba, mivel a vb-szintet (83,00 m) nem sikerült megdobnia, de 82,26 méteres eredményével befért a 32-es mezőnybe. Azóta 82,44 méterre javította idei legjobbját.

Dohában viszont 84 méterben határozták meg a selejtezőszintet, ehhez a magyar dobónak meg kellett javítani 83,08-as országos csúcsát. Ezt meg is tette, elsőre 83,42 méterig hajította a gerelyt, és saját, 2017-es magyar rekordját adta át a múltnak. Másodikra 81,06-ot, harmadikra 77,27-et dobott, és csoportjában a hatodik helyen végzett. Összesítésben a 9. helyen lett döntős.

„Nagyon reméltem, hogy előbb-utóbb kijön a lépés, mert nagyon hosszú ez a szezon – nyilatkozott a 23 éves Rivasz-Tóth. – Február elején kezdtünk, igyekeztem minél jobban a 83 méter felé haladni, mert az volt a vb-szint. Ez nem sikerült, csak már szeptemberben, akkor dobtam 82,44-et. Várni kellett a kijutásra, ami elég körülményes volt, nem sokkal a vb előtt derült ki, de szerencsém van, hogy a gerelyhajítást a vb vége felé rendezik.”

Hozzátette, bár a bemelegítésnél még kereste a technikát, de érezte, jó formában van. „Most várom, elég lesz-e a döntőhöz. Ilyen eredmény elegendő szokott lenni, de ez csak a statisztika” – fogalmazott, amikor még nem ismerte a másik csoport eredményeit.

Búcsúzott többek között két német, az olimpiai bajnok Thomas Röhler és az Eb-ezüstérmes Andreas Hoffmann, valamint az idei negyedik legjobb eredménnyel rendelkező litván Edis Matusevic.

A gerelyhajítás fináléját vasárnap magyar idő szerint 18.55-kor rendezik.

A női távolugrásban 6,75 méterben határozták meg a selejtezőszintet. Nguyen Anasztázia idén többször megjavította egyéni csúcsát és 6,77 méteres legjobbjával jutott ki a vb-re. Az MTK vb-újonc versenyzője Dohában 6,41 méterrel kezdett, második kísérlete érvénytelen volt, és harmadikra érte el legjobbját, 6,54-et. Ezzel a 11. helyen bekerült a vasárnapi fináléba, így 2005. után került döntőbe magyar távolugró.

„Amikor harmadikra felugrottam a tizedik helyre, akkor kezdtem el izgulni. Nem vagyok egy izgulós típus, de akkor nagyon izgultam” – mondta Nguyen Anasztázia, akit aztán már csak egy versenyző előzött meg. Kiemelte, nem volt elvárás vele szemben a döntőbe jutás, ezért most próbálja visszafogni kissé az érzéseit, hogy a vasárnapi fináléra tudjon koncentrálni. A döntőről nem akart jósolni, de hangsúlyozta, amire ott képes lesz, azt ki fogja hozni magából.

Farkas Petra, az idei U23-as Eb ezüstérmese szintén megjavította 2019-ben egyéni rekordját, 6,72-ig jutott. A selejtezőben elsőre 6,08 métert ugrott, aztán 6,44-re javított. A BHSE atlétája harmadikra 6,20 métert teljesített, összesítésben a 23. helyen végzett első felnőtt vb-jén.

„Kicsit csalódott vagyok, jó lett volna jobb eredményt elérni. A második ugrásnál megzavartak, amikor besétáltak elém, újra kellett indulnom. Fejben még fel kell nőni az ilyen versenyhez, és kizárni a körülményeket” – fogalmazott a 20 éves Farkas Petra. Hangsúlyozta, a vb-szereplés hatalmas plusz ad neki a folytatáshoz, ebből tud építkezni, célja pedig a 6,82 méteres olimpiai szint elérése.

Óriási meglepetésre kiesett az olimpiai és négyszeres világbajnok amerikai Brittney Reese, akinek 6,52 méteres legnagyobb ugrása csak a 13. helyhez volt elég.

A női távolugrás döntője vasárnap magyar idő szerint 18.15-kor kezdődik.