Rekordok, örömkönnyek, mókás jelenetek – az atlétikai-vb emlékezetes pillanatai

Véget ért az idei év egyik legjelentősebb sporteseménye, a dohai atlétikai világbajnokság. Az egy magyar érmet hozó versenyen számos bravúros teljesítményt és igazi drámákat is láthattunk.

Vasárnap zárult az atlétikai-világbajnokság, amely a nyári olimpia és a labdarúgó világ-, és Európa-bajnokság után a világ negyedik legnézettebb, több napon át tartó sporteseménye. A viadal ezúttal is hű volt önmagához, hiszen fantasztikus rekordok, hihetetlen teljesítmények mellett nagy drámák és csalódások jellemezték, de természetesen vicces jelenetek is színesítették.

Az már a rajt előtt nyilvánvaló volt, hogy a hihetetlen meleg és a magas páratartalom alaposan rányomja majd a bélyegét a versenyekre, ráadásul a helyszín miatt a nézők érdeklődése is elmaradt a korábbi világbajnokságokhoz képest.

Talán ennek is köszönhető, hogy a látványos külsőségek mellett megrendezett női maratonfutást a 68 indulóból 28 feladta. Hiába rendezték éjfélkor a versenyt, a 30 fokos meleg és több mint 70 százalékos páratartalom sokak számára a legnagyobb ellenfél volt.



A vb egyik legfontosabb kérdése ezúttal is az volt, ki lesz a 100 és a 200 méter uralkodója a Usain Bolt utáni korszakban. Nos, mindkét számban amerikai siker született, a rövidebb távon Christian Coleman, míg 200-on az ezüsthajú rapper, Noah Lyles lett a győztes.


A női hétpróbázóknál Katarina Johnson-Thompsonnak kilenc pont hiányzott, hogy elérje a bűvös 7000 pontot. Így is nagy fölénnyel nyert, de a legutolsó szám, a 800 méter befutója után ő maga sem hitte, hogy világbajnok lett. A férfi tízpróbázóknál a német Niklas Kault sikere meglepetésnek számított, hiszen öt szám után még csak a 11. helyen állt. A folytatásban aztán egyéni csúcsot dobott diszkosszal, gerellyel 25 méterrel túldobta riválisait, majd az utolsó számban, 1500 méteren remek időt ment, nyert és a tízpróba történetének legfiatalabb világbajnoka lett.

A hétpróbázók világbajnoka, Katarina Johnson-Thompson el se akarta hinni, hogy ő nyert. EPA/ALI HAIDER



Sifan Hassan sporttörténelmet írt a világbajnokságon, mivel a 10 ezer méter után az 1500 métert is megnyerte. Ilyen duplázásra még nem volt példa az atlétika történetében.

A férfi súlylökés fináléja olyan izgalmakat hozott, amire nehéz szavakat találni. A címvédő új-zélandi Tom Walsh sokáig vezetett, de a 2015-ös győztes amerikai Joe Kovacs egy centiméterrel túldobta. Mivel a baj nem jár egyedül, Walsh a második helyről is leszorult, mert hatodikra az olimpiai bajnok amerikai Ryan Crouser is 22,90-et dobott, és jobb második eredménnyel elé került.

Az ugyanakkor nem igazán volt szívderítő, hogy csak egy napon volt telt ház az impozáns stadionban. Ez elsősorban - a munkaszüneti nap mellett - annak köszönhető, hogy ekkor rendezték a férfi magasugrás döntőjét, a legnagyobb katari sztárral, a címvédő Mutaz Essa Barshimmal. A nemzeti hős aztán tett is róla, hogy igazi sporthangulat legyen, gyengébb kezdés után magabiztosan védte meg a címét. Ezzel egyébként sporttörténelmet írt, mivel még nem volt címvédés ebben a számban. Kétszeres vb-győztes is csak egy van rajta kívül, a kubai Javier Sotomayor személyében.

Mutaz Essa Barshim, a magasugrás katari győztese. EPA/VALDRIN XHEMAJ



Vicces jelenetekben sem volt hiány a vb-n, a férfi diszkoszvetés győztese termetéhez képest hatalmas sprintet vágott ki,

a férfi rúdugrás dobogósai közös szaltóval ünnepeltek,

ugyanakkor a kínai női váltó szerencsétlenkedése csak nekünk mulatságos, számukra inkább szomorú eset volt.

A 110 méteres gátfutás több drámát is tartogatott, az egyiknek elszenvedője, a másiknak haszonélvezője volt amerikai versenyző. Amíg a nőknél az olimpiai címvédő Brianna McKneal kiugrott az előfutam rajtjánál, és nem futhatott a vb-címért, a férfiaknál az amerikai Grant Holloway úgy nyerte a számot, hogy a címvédő, jamaicai Omar McLeod az utolsó gátnál hatalmasat esett, így be sem tudta fejezni a versenyt.

A jamaicai Shelly-Ann Fraser-Pryce fantasztikus teljesítményt nyújtott, hiszen a kétszeres olimpiai bajnok győzött női 100 méteren, és tagja volt a 4x100-as szintén vb-első váltónak is. Mindezt kétgyermekes édesanyaként.

Shelly-Ann Fraser-Pryce gyermekével ünnepelte a 100 méteren nyert világbajnoki címét. EPA/JEAN-CHRISTOPHE BOTT



Természetesen külön említést érdemelnek a magyar atléták, akik egy érmet és négy döntős helyezést értek el Dohában.Kalapácsvetésben Halász Bence (78,18 m) a magyar atlétika 14. érmét szerezte és a tavalyi Európa-bajnokság után ismét a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Rajta kívül az olimpiai bronzérmes Márton Anita az ötödik helyen végzett (18,86 m) súlylökésben, míg Kozák Luca gátfutásban a 13., Nguyen Anasztázia távolugrásban a 12., Rivasz-Tóth Norbert gerelyhajításban a 9. helyen végzett.