Musorujsag
Élő Eredmények

Megérkezett az olimpiai láng Japánba

Megérkezett az olimpiai láng Japánba

MTI
Pénteken reggel megérkezett Japánba az olimpiai láng.

A szervezőbizottság tagjai csütörtökön vették át Görögországban a lángot, melyet múlt csütörtökön, a hagyományoknak megfelelően, Olümpiában gyújtottak meg.

A lángot – mely egy „Tokió 2020 olimpiai lángváltó” feliratú repülőgéppel érkezett – szerény, visszafogott ünnepség keretében, kis létszámú csoport fogadta a japán légierő – Tokiótól 250 kilométerre északra fekvő – macusimai bázisán. A speciális tartóban szállított lángot a gépben a távol-keleti szigetország két legendás sportolója, a női birkózás háromszoros olimpiai bajnoka, Josida Szaori és a szintén háromszoros ötkarikás aranyérmes cselgáncsozó, Nomura Tadahiro vette át, majd a repülő ajtajában átadták a szervezőbizottság elnökének, Mori Josirónak.

Rögtön az első napon tömegjelenetek játszódtak le a lángváltó útján, annak ellenére, hogy a japán kormány kérte, ne legyenek nagyobb csoportosulások a helyszíneken. A fővárostól 335 kilométerre északra fekvő Isinomakiban gyűlt össze legalább félezer ember, hogy lássa a fáklyát, illetve a láng érkezése alkalmából rendezett ünnepséget, melyen ismert humoristák is felléptek.

Noha már több neves sportoló is kérte a játékok elhalasztását a koronavírus világjárvány miatt, a szervezők és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) egyelőre tartja magát a július 24-i rajthoz, ami előtt a láng 121 napon át, 47 japán prefektúrán keresztül mintegy 20 ezer kilométert tesz meg a hagyományos lángváltó keretében.

A szervezők a világméretű koronavírus-járvány miatt nem változtattak az útvonalon, sőt, nézők jelenlétét is engedélyezték, de külön felhívták a figyelmet arra, hogy az érdeklődők ne tömörüljenek, és az érintett városokba tervezett ünnepségek egy részét törölték, illetve volt, amelyikre megtiltották a belépést. A futókat és a kiszolgáló személyzet tagjait pedig folyamatosan figyelik és ellenőrzik.

A tokiói nyári olimpiát a tervek szerint július 24. és augusztus 9. között rendezik meg.

További tartalmak