Márton Anitát az olimpia elhalasztása után már nem lepte meg az Eb törlése

Nehezen élte meg a tokiói olimpia elhalasztását a négy évvel ezelőtt Rióban bronzérmes Márton Anita, a magyar súlylökő azonban már átértékelte a helyzetet és továbbra is edzésben van.

A fedett pályás világbajnok magyar atléta a Kossuth Rádiónak nyilatkozott azt követően, hogy csütörtökön bejelentették, a koronavírus-járvány miatt nem rendezik meg az augusztusi Európa-bajnokságot Párizsban. A szervezők közlése szerint az augusztus 25. és 30. között tervezett kontinensviadalt nem lehet áttenni a jövő évre a sportnaptár várható zsúfoltsága miatt, éppen ezért bizonytalan, hogy megtartható-e.

A 31 éves sportoló azt mondta, egyáltalán nem lepte meg a döntés, mivel ezt a viadalt három héttel a tokiói olimpiát követően rendezték volna meg, így a felkészülését egyáltalán nem befolyásolja a törlés.

Az ötkarikás játékokról szólva Márton Anita megjegyezte, az első napokat nagyon nehezen élte meg, hiszen úgy tervezte, ezt az évet teljes gőzzel végigcsinálja, utána pedig szünetelteti sportolói pályafutását, mivel családalapítást tervezett. Hozzátette, azóta már sikerült átértékelnie a helyzetet, és továbbra is folytatja az edzéseket. Megjegyezte, jelenleg napi egy tréninggel elsősorban az erőt próbálják tartani, emellett pedig legfőképpen a technikai kivitelezésre koncentrálnak.

 
A teljes beszélgetés a lejátszó elindításával hallgatható meg: