Segélyalapot hoznak létre a bajba jutott atlétáknak

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) 500 ezer dolláros alapot hozott létre a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került sportolók megsegítésére.

A WA keddi hírlevelében Sebastian Coe elnök azt mondta, a pénzből azok kaphatnak majd, akik a versenyek elmaradása miatt elestek bevételük jelentős részétől.

A kifizetéseket az 1986-ban létrehozott Nemzetközi Atlétikai Alapítványon keresztül intézik, úgy, hogy a jótékonysági feladatokra létrehozott szervezet 2020-ra és 2021-re tervezett költségvetését módosítják.

A pénzekről a kontinentális szövetségek segítségével egy tíztagú munkacsoport dönt majd, amelynek Coe-n kívül többek között tagja az egyaránt olimpiai bajnok marokkói középtávfutó Hisám el-Gerúzs és a görög rúdugró Katerina Sztefanidi is. A WA-elnök elmondta, a két sportoló közül előbbi az ötletgazdája is a kezdeményezésnek.