Musorujsag
Élő Eredmények

Baji a Gyulai Memorialon is jól teljesítene, de a formáját jövőre időzítené

M1
Erős mezőnyre, önmagától pedig jó teljesítményre számít Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó a 10. Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon, amelyet augusztus 19-én rendeznek Székesfehérváron.

Baji az M1 megkeresésre úgy nyilatkozott, hogy a megszokottól és a tervektől nagyon eltérő felkészülés után izgalommal várja a versenyszezon kezdetét. „Eleinte nagyon döcögős volt, de szerencsére helyrekerült és azt kell, hogy mondjam: jól sikerült.”

„A Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon jó és erős mezőny várható, ennek megfelelően szeretnék én is jól teljesíteni” – szögezte le.

„Ez az év a puhatolózás, tesztelgetés éve lesz” – amihez hozzáfűzte, hogy az előtte álló kevés versenyből fogja megpróbálni kihozni a maximumot a fejlődése érdekében. Ezeket a viadalokat mind komolyan fogja venni és szeretné a legjobbat nyújtani rajtuk, ám az igazán jó formát a jövő évre várja magától.

„A következő, remélhetőleg olimpiai év lesz az, amikorra a munka, amit idén beleteszünk, remélhetőleg meg fog térülni” – tekintett előre Baji.

Az utóbbi években jó formában lévő Szűcs Valdó motiválja a 31 esztendős atlétát, aki szerint nem lesz könnyű megszorítania a hat évvel fiatalabb riválisát, de bízik benne, hogy nagy csatákat fognak vívni.

További tartalmak