×

Megalakult a budapesti atlétikai vb-t szervező társaság

Megalakult a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság előkészületeit összehangoló és az eseményt lebonyolító Budapest 2023 Nonprofit Zrt.

A hetedik helyezett Kerekes Gréta és a hatodik helyen végzett Kozák Luca a női 100 méteres gátfutás döntője után a székesfehérvári Gyulai István Memorial nemzetközi atlétikai versenyen 2019. július 9-én (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka) A hetedik helyezett Kerekes Gréta és a hatodik helyen végzett Kozák Luca a női 100 méteres gátfutás döntője után a székesfehérvári Gyulai István Memorial nemzetközi atlétikai versenyen 2019. július 9-én (Fotó: MTI/Bodnár Boglárka)
A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) honlapjának csütörtöki beszámolója szerint a cég vezérigazgatója, egyben az operatív munka vezetője Deutsch Péter, a MASZ stratégiai igazgatója, aki korábban maga is válogatott atléta volt, országos bajnoki címei mellett a mai napig a fedettpályás magasugrás hazai csúcstartója.

Az 52 éves szakember a világ egyik rangos nemzetközi atlétikai versenyének, az idén tizedik alkalommal megrendezett Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíj szervezőbizottságának az elnöke.

A cég a Nemzetközi Atlétikai Szövetséggel (WA), valamint a MASZ-szal szorosan együttműködve legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy "Budapest készen álljon minden idők egyik legjobb nemzetközi atlétikai világversenyére, és népszerűsítse a sportok királynőjét elsősorban a fiatalok körében" - áll a beszámolóban.

A 2023-as világbajnokságra augusztus 19. és 27. között kerül majd sor a Nemzeti Atlétikai Központban.