×

Gyulai Márton: Európa vitte a hátán a világ atlétikáját 2020-ban

A Gyulai István Memorial Magyar Nagydíjnak is köszönhető, hogy a sportág talpon maradt

A mesteri hírverésnek köszönhetően néhány tetszetős interkontinentális „kerti versengés” is sikert aratott, de a koronavírusjárvány sújtotta 2020-as esztendőben Európa, a kontinens alig féltucat hagyományos versenye vitte a hátán a világ atlétikáját és gondoskodott arról, hogy az olimpiai sportág talpon maradhasson. Az összeomlás elleni küzdelemből a tizedik alkalommal megrendezett székesfehérvári Gyulai István Memorial Magyar Nagydíj házigazdái is kivették a részüket, és ezzel maradandó érdemeket szereztek.

„A világjárvány első hulláma megsemmisítő csapást mért az amerikai atlétikára, a tengerentúlon sorra maradtak el versenyek, a nagy bajnokok közül pedig csak azok nem szorultak be az országukba, akik a ki- és beutazási stop előtt Európába siettek és ott kerestek maguknak edzéslehetőséget. Sokan arra számítottak, hogy az olimpia elhalasztása és a párizsi Európa-bajnokság törlése után az európai Gyémánt Liga és az idén útjára indított World Athletics Continental Tour versenyek szervezői is visszavonulót fújnak, de szerencsére nem így történt – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Gyulai Márton, az Európa Atlétikai Szövetség (EA) Tanácsának tagja. – Tudás, bátorság és nagy-nagy türelem kellett ahhoz, hogy a szigorú intézkedéseket szem előtt tartva, a sportolók és a házigazdák egészségét óvva hat országban a helyi kormány, illetve a városvezetés támogatásával szokásosan rangos nemzetközi versenyt rendezhettek. A programot alakítgatni kellett, volt ahol a kapukat kellett bezárni a nézők előtt, vagy olyan logisztikai bravúrokat bemutatni, amelyek páratlan kihívásnak számítottak. Az atlétavilág nagyra értékeli azonban, hogy Róma, Monaco, Stockholm és Ostrava mellett a magyar kormány támogatásával Székesfehérvár is azok a – ha szabad így fogalmaznom - tökös szervezők közé tartozott, akiknek volt mersze és jó forgatókönyve közel 200 sportolónak, köztük világ- és olimpiai bajnokoknak versenylehetőséget biztosítani. Mondanom sem kell, nem volt könnyű világklasszisokat felvonultató mezőnyt összehozni, ezt mindenkinél jobban tudja az elitbe tartozó versenyzőket verbuváló Spiriev Attila sportigazgató, aki a naponta változó helyzetből is a lehető legtöbbet tudta kihozni.” 

A fiatal sportdiplomata, akinek a jelenlegi megbízatása 2023-ig szól a sportág európai vezérkarában, néhány nappal az 51 tagszövetséget összefogó sportszervezet online tanácsülése után arról is beszélt, hogy milyen, akár ajándéknak is nevezhető hagyatékot hagyott hátra Svein Arne Hansen, az Európai Atlétikai Szövetség idén nyáron elhunyt norvég elnöke.

„Csak sejteni lehet, hogy egykori elnökünket mi késztette arra, hogy tavaly év végén biztosítást kössön a párizsi Európa-bajnokságra, amelynek a megrendezéséről a koronavírus járvány miatt le kellett mondani. Ráadásul úgy, hogy a francia főváros nem akart vállalni egy későbbi új időpontot. A több mint előnyös biztosításnak köszönhetően a szerződésben foglalt összeg nagyobb része így is az EA számlájára került, aminek köszönhetően az idei költségvetés egyensúlyban maradt. A pénzügyi konszolidáció nélkül most kevésbé biztos lábakon állna az európai szövetség, amely egy évvel a tokiói olimpia után, 2022-ben készülhet fel a következő Európa-bajnokság megrendezésére. Az 1972. évi nyári olimpiai játékok ötvenedik évfordulóján tapasztalt házigazdaként München készülhet fel az Eb lebonyolítására, ahol a Bayern futballcsapata mellett az atlétika is nagy népszerűségnek örvend” – mondta befejezésül Gyulai Márton.