Musorujsag
Élő Eredmények

Négy földrész 14 városában rendeznek 2021-ben Gyémánt Liga versenyeket

Négy földrész 14 városában rendeznek 2021-ben Gyémánt Liga versenyeket

MTI
Négy kontinens 14 városa szerepel az atlétikai Gyémánt Liga kedden közzétett 2021-es naptárában, amelynek három fő érdekessége van Gyulai Márton, az európai szövetség (EAA) tanácsának tagja szerint.

A sportág legrangosabb sorozatának versenyei májustól szeptemberig tartanak majd jövőre, a kétnapos döntőnek Zürich ad otthont szeptember 8-9-én. A Gyémánt Liga május 23-án Marokkóban, Rabatban kezdődik, az első európai állomás június 4-én Róma lesz.

A tokiói olimpiát követő szünet után augusztus 14-én Sanghajban folytatódik a sorozat, és egy kínai verseny is megtalálható az előzetes programban, egyelőre meg nem nevezett helyszínnel. Ez utóbbira magyarázat, hogy a Gyémánt Liga névadó szponzora a Wanda nevű kínai ingatlanfejlesztő óriáscég.

„A Wanda kérése volt, hogy kerüljön be még egy kínai helyszín a sorozatba, a cég azonban még nem döntötte el, melyik városban legyen a verseny, még nem szerződött le az ottani szervezőkkel. A dátum megvan, ami nem a legszerencsésebb, hiszen egy nappal lesz a eugene-i viadal után, így hat napon belül Amerikában, Ázsiában, majd Európában kerül sor Gyémánt Liga-versenyre” – mondta az MTI-nek Gyulai Márton. Hozzátette, az oregoni állomás különlegessége, hogy Eugene-ban, a jövő évi világbajnokságra épült, vadonatúj stadionban rendezik.

Nagy változás az elmúlt évekhez képest, hogy Nagy-Britanniában most csak egyetlen és egynapos Gyémánt Liga-verseny lesz, míg korábban három napig Angliában vetélkedtek a sportág legjobbjai.

„A brit atlétikai szövetségnek súlyos anyagi gondjai vannak, az életben maradásért küzd. Eddig a háromnapos Gyémánt Liga rendezéséből nagy bevétele volt, most a három aranytojást tojó tyúkból egy maradt” – fogalmazott Gyulai Márton.

A nemzetközi szövetség a World Continental Tour Gold kategóriába tartozó versenyek időpontjait még nem publikálta, ide tartozik a Gyulai Memorial is.

A koronavírus-járvány miatt idén csak augusztus közepétől október közepéig tudtak versenyeket rendezni a Gyémánt Ligában.

A Gyémánt Liga 2021-es előzetes programja:
május 23. Rabat
május 28. Doha
június 4. Róma
június 10. Oslo
július 4. Stockholm
július 9. Monaco
július 13. London
augusztus 14. Sanghaj
augusztus 21. Eugene
augusztus 22. Kína
augusztus 26. Lausanne
augusztus 28. Párizs
szeptember 3. Brüsszel
szeptember 8-9. Zürich

További tartalmak