Musorujsag
Élő Eredmények

Kisebb térdműtéten esett át Halász Bence

Kisebb térdműtéten esett át Halász Bence

MTI
Kisebb térdműtéten esett át Halász Bence világ- és Európa-bajnoki bronzérmes kalapácsvető.

„Bence már régóta küzdött a jobb térdével, így most döntenünk kellett, hogy egy kiszámíthatatlan felkészülésnek nézünk elébe, vagy esetleg egy beavatkozással megpróbálunk elébe menni a dolgoknak” – mondta a magyar szövetség honlapjának Németh Zsolt, a tokiói olimpiára készülő 23 éves atléta edzője, hozzátéve: jó esély van rá, hogy tanítványa négy hét múlva már közel teljes értékű munkát végezhet.

A 79,88 méteres egyéni csúccsal rendelkező dobóatléta a beavatkozás után szintén jó híreket osztott meg a portállal, már egy nappal a műtétet követően ugyanis szinte egyáltalán nem voltak fájdalmai és sétálni is tudott.

„Egy hónap múlva semmi nyoma nem lesz ennek az egésznek, de akkor még okosan kell majd a terhelést adagolnunk. Eddig nagyon jól haladtam, a felkészülés ezen szakaszában jobb eredményeket értem el, mint tavaly. Ha az állapotom engedi, már a téli dobó bajnokságon visszatérhetek” – mondta Halász Bence, akit Szombathelyen Bíró Csaba műtött meg.

További tartalmak