Musorujsag
Élő Eredmények

Baji Balázs: Ez a régi szép formámat idézi már

Baji Balázs: Ez a régi szép formámat idézi már

M4/MTI
Baji Balázs világbajnoki bronzérmes gátfutó úgy érzi, jól kezdődött számára a fedett pályás szezon, a hétvégén ugyanis biztató, 7.75 másodperces eredménnyel nyerte a 60 méter gátat a Budapest-bajnokságon.

Az Európa-bajnoki második vágtázó az M4 Sport Sporthíradójában kedden arról beszélt, hogy a súlyos, 2019-es térdsérülése előtti években is hasonló időkkel nyitotta a téli versenyszezont, ezért mindenképpen bizakodásra ad okot szombati futása.

„Ez a régi szép formámat idézi már. Persze nyilván van még feladatom, tovább kell javítanom ezt az eredményt, lépkednem kell előre, de azt gondolom, hogy ez egy nagyon jó kezdés” – mondta a BHSE klasszisa, aki eredményével biztosította helyét a márciusi toruni fedett Eb-n.

A 31 éves atlétának a fejlődéshez minél több versenyre lenne szüksége, ám szavai szerint a jenlegi helyzetben sok a bizonytalanság, nem lehet tervezni. Mint mondta, nem tudja pontosan tud-e és ha igen, hol lesz lehetősége nemzetközi viadalokon rajthoz állni februárban, de telefonja bármikor csöröghet egy meghívással, így készen kell állnia.

A 7.53 másodperces fedett pályás országos csúcsára jelenleg nem gondol, azt viszont érzi, hogy a szombati idején jelentősen tud majd faragni a szezonban.

Baji azt is elárulta, hogy korábbi sérülése már egyáltalán nem jelent problémát a számára, a felkészülésnél már nem kell külön figyelni rá. A korábbi egyéves kihagyás után mára a technikájával nincs gond, nagyobb lemaradása a sebességvesztés miatt volt, ez az, amin a legtöbbet kell dolgoznia.

Erre szüksége is lesz, mert még nem rendelkezik olimpiai kvótával. A kvalifikációs szint 13.32 másodperc, ami szavai szerint nagyon erős idő, ezért úgy véli, hogy a világranglistáról lesz majd nagyobb esélye kijutni Tokióba. Ahhoz viszont már minden bizonnyal májustól komoly versenyekre lesz szüksége, hogy minél előrébb küzdje magát a rangsorban.

„A sikeres fedett pályás szezon egy-két lépéssel közelebb juttathat ahhoz, hogy a világranglistáról olimpiai induló lehessek, de ez majd végérvényesen nyáron fog eldőlni. Ezért tényleg minél hamarabb, akár már májusban szükség lesz gyors futásokra, hogy harmadszor is olimpikon lehessek” – jegyezte meg a BHSE futója.

További tartalmak