Musorujsag
Élő Eredmények

Változások a magyar fedett pályás Eb-keretben

mti
Sérülés és koronavírus-fertőzés miatt két ember kivált, ugyanakkor a távolugró Lesti Dianával bővült a csütörtökön kezdődő toruni fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon szereplő magyar csapat, mely így 22 főből áll.

A magyar szövetség honlapjának híre szerint a gátas Szűcs Valdó sérülése nem jött rendbe, míg a 800-as Bartha-Kéri Bianka PCR-tesztje pozitív eredményt hozott, így ők nem lehetnek ott a lengyelországi kontinensviadalon. Szintén a fertőzés miatt marad távol az Eb-től Bartha-Kéri edzője, Tóthné Stupián Anikó, aki mások mellett a férfi 1500 méter országos rekorderének, Szögi Istvánnak is a trénere.

Kámán Bálint, a MASZ sportszakmai igazgatója a honlapnak a rossz hírek mellett arról is beszámolt, hogy a női távolugrás idei országos bajnokát, Lesti Diánát is felvették a rajtlistára. „Mindenki más tesztje negatív, úgyhogy újabb változások már nem várhatóak – jegyezte meg Kámán Bálint. – Még így is a fedett Eb-k történetének harmadik legnépesebb magyar csapata ez a mostani, amelytől négy-öt döntős helyezésben reménykedünk, és abban, hogy egy-két versenyszámban harcban leszünk az érmekért.”

A fedett pályás Eb-t az M4 Sport csatornáin közvetítjük élőben.

Az Eb-csapat:
férfiak:
Boros Bence (60 méter, Szolnoki MÁV SE), Illovszky Dominik (60 méter, Budapesti Honvéd SE), Máté Tamás (60 méter, FTC), Huller Dániel (400 méter, Dunakeszi VSE), Kazi Tamás (800 méter, FTC), Vindics Balázs (800 méter, UTE), Kiss Gergő Xavér (1500 méter, SVSE), Pápai Márton (1500 méter, Gödöllői EAC), Szögi István (1500 méter, SVSE), Baji Balázs (60 méter gát, Budapesti Honvéd SE), Szeles Bálint (60 méter gát, Egri SSE), Jankovics Dániel (magasugrás, MTK Budapest), Pap Kristóf (távolugrás, FTC)
nők:
Nguyen Anasztázia (60 méter, MTK Budapest), Nádházy Evelin (400 méter, Gödöllői EAC), Varga Gréta (1500 méter, SVSE), Wagner-Gyürkés Viktória (3000 méter, Ikarus BSE), Kerekes Gréta (60 méter gát, Debreceni Sportcentrum), Kozák Luca (60 méter gát, Debreceni Sportcentrum), Lesti Diána (távolugrás, TSC-Geotech), Krizsán Xénia (ötpróba, MTK Budapest), Nemes Rita (ötpróba, Diósgyőri VTK)

További tartalmak