Musorujsag
Élő Eredmények

Kozák Luca nyolcadik lett az Eb-döntőben

mti
Kozák Luca nyolcadik lett 60 méteres gátfutásban vasárnap a toruni fedett pályás atlétikai Európa-bajnokságon.
Kozák Luca (Fotó: MTI/PAP/Adam Warzawa)

A debreceni versenyző az elődöntőjében remek futással, 7.98 másodperccel harmadikként ért célba, mindössze egyetlen századmásodpercre elmaradva országos csúcsától, amelyet két éve, a glasgow-i terem Eb-n ért el. Akkor megnyerte elődöntőjét, de megsérült, így a fináléban nem állhatott rajthoz.

A toruni döntőben Kozák az egyes pályán kapott helyet, és nem tudott beleszólni az érmek sorsába – ehhez egyéni csúcsát alaposan meg kellett volna javítania -, a nyolcadik helyen ért célba 8.01 mp-vel. A holland Nadine Visser esélyeshez méltóan, a világ idei legjobbjával (7.77 mp) nyert.

A 21 fős magyar csapat így az ötpróbázó Krizsán Xénia révén egy harmadik, továbbá egy-egy hatodik és hetedik, két nyolcadik hellyel, és még egy döntős helyezéssel zárta az Eb-t. Így nem szakadt meg az immár négy fedett Eb óta tartó éremszerző sorozat, az előző három alkalommal mindannyiszor az ezúttal szülés után hiányzó súlylökő Márton Anita állhatott dobogóra (2 arany, 1 bronz).

A vasárnapi döntőkben négy számban is a világ idei legjobb eredménye született. Visseren kívül hétpróbában a francia Kevin Mayer, magasugrásban a fehérorosz Makszim Nedeszekau, női 60 méteren pedig a svájci Ajla Del Ponte egyformán az ezévi legjobb eredménnyel nyert aranyérmet.

A hollandok három első helyet szereztek a zárónapon, mindkét 4×400-as váltóban győztek.

férfiak:
800 m, Európa-bajnok:
Patrik Dobek (Lengyelország) 1:56.81 p
2. Mateusz Borkowski (Lengyelország) 1:46.90
3. Jamie Webb (Nagy-Britannia) 1:46.95

bJakob Ingrebrigtsen (Norvégia) 7:48.20 p
2. Isaac Kimeli (Belgium) 7:49.41
3. Adel Mechhaal (Spanyolország) 7:49.47

60 m gát, Európa-bajnok:
Wilhem Belocian (Franciaország) 7.42 mp
2. Andy Pozzi (Nagy-Britannia) 7.43
3. Polo Dal Molin (Olaszország) 7.56
…10. Baji Balázs 7.73

magasugrás, Európa-bajnok:
Makszim Nedeszekau (Fehéroroszország) 2,37 m
2. Gianmarco Tamberi (Olaszország) 2,35
3. Thomas Carmoy (Belgium) 2,26
…8. Jankovics Dániel 2,19

hármasugrás, Európa-bajnok:
Pedro Pablo Picardo (Portugália) 17,30 m
2. Alexis Copello (Azerbajdzsán) 17,04
3. Max Heb (Németország) 17,01

rúdugrás, Európa-bajnok:
Armand Duplantis (Svédország) 6,05 m
2. Valentin Lavillenie (Franciaország) 5,80
3. Piotr Lisek (Lengyelország) 5,80

hétpróba, Európa-bajnok:
Kevin Mayer (Franciaország) 6392 pont
2. Jorge Urena (Spanyolország) 6158
3. Pawel Wiesiolek (Lengyelország) 6133

4×400 m váltó, Európa-bajnok:
Hollandia 3:06.06 p
2. Csehország 3:06.54
3. Nagy-Britannia 3:06.70

nők:
60 m, Európa-bajnok:
Ajla Del Ponte (Svájc) 7.03 mp
2. Lotte Kemppinen (Finnország) 7.22
3. Jamile Samuel (Hollandia) 7.22

800 m, Európa-bajnok:
Keely Hodgkinson (Nagy-Britannia) 2:03.88 p
2. Joanna Józwik (Lengyelország) 2:04.00
3. Angelika Cichocka (Lengyelország) 2:04.15

60 m gát, Európa-bajnok:
Nadine Visser (Hollandia) 7.77 mp
2. Cynthia Sember (Nagy-Britannia) 7.89
3. Tiffany Porter (Nagy-Britannia) 7.92
…8. Kozák Luca 8.01

hármasugrás, Európa-bajnok:
Patricia Mamona (Portugália) 14,53 m
2. Ana Peleterio (Spanyolország) 14,52
3. Neele Eckhardt (Németország) 14,52

4×400 m váltó, Európa-bajnok:
Hollandia 3:27.15
2. Nagy-Britannia 3:28.20
3. Lengyelország 3:29.94

További tartalmak