Musorujsag
Élő Eredmények

Kemény munkával elért komoly sikerek elérése a cél a Magyar Atlétikai Szövetségnél

MTI | Szerző: Kun Dániel
Scheidler Géza, a Magyar Atlétikai Szövetség sportszakmai igazgatója az M4 Sport Sporthíradóban nyilatkozott. Komoly sikereket szeretnének elérni, de tudják, ehhez rendkívül szorgalmas munka szükséges.
atletika.hu

„Sikeres versenyzőket kell nevelnünk a közeljövőben, és meg kell alapozni azt, hogy a magyar atlétika minél szélesebb körben ismert és elismert legyen” – nyilatkozott az M4 Sport Sporthíradóban kedden a szakember, akinek a kinevezése előtt a Kölyökből Atléta Program vezetőjeként, edzői munkája mellett, az utánpótlás biztosításának koordinációja volt a feladata.

Scheidler Géza elmondta, a 2023-as budapesti világbajnokságra kiemelt program indult tavaly októberben, amelynek első jelei már „egyértelműen fellelhetők” az olimpiai szereplésben.

„Arra gondolok, hogy ilyen széles spektrumban olimpián még nem szerepeltek versenyzőink” – fogalmazott, jelezve, Tokióban a gyaloglástól kezdve a kalapácsvetésen keresztül az ugró és középtávfutó számokban is indult magyar atléta.

„Az eredményeik közel vannak ahhoz, hogy ebből döntős helyezések szülessenek” – hangsúlyozta.

A vasárnap véget ért U20-as világbajnokság kapcsán, amelyen a magyar csapat két bronzérmet szerzett, kiemelte, 10-15 év munkára van szükség ahhoz, hogy valaki odaérjen egy világverseny élmezőnyébe.

További tartalmak