Musorujsag
Élő Eredmények

Összeszedettségének tulajdonítja U20-as vb-bronzérmét Szűcs Szabina hétpróbázó

Összeszedettségének tulajdonítja U20-as vb-bronzérmét Szűcs Szabina hétpróbázó

MTI
A második versenynapon mutatott összeszedettségének tulajdonítja medálszerzését a hétpróbázó Szűcs Szabina, aki múlt csütörtökön bronzérmet nyert a Nairobiban rendezett U20-as atlétikai világbajnokságon.

Az M4 Sport Sporthíradóban pénteken felidézte: az első napot nem kezdte jól – negyedik helyen állt a nyolcfős mezőnyben -, a második versenynapon viszont három egyéni csúcsot is elért, ezzel összesítésben pályafutása legjobb teljesítményét bemutatva 5674 ponttal zárt.

„Összeszedtem magam fejben, sikerült egy ilyen második napot produkálnom, amivel megszereztem ezt a harmadik helyezést” – emelte ki a kecskeméti atléta, aki tanulságként azt fogalmazta meg: nem szabad egy-két rosszul sikerült szám után azt gondolnia, hogy „minden elveszett”.

Hangsúlyozta, 800 méteren például „magaslaton, negyven perc csúszással, bőrig ázva” futott egyéni csúcsot, amivel megmutatta saját magának is: „nem annyira rossz futó, mint gondolta”.

Példaképeiként Krizsán Xéniát és Zsivoczky-Farkas Györgyit nevezte meg a 19 esztendős atléta, aki magáról úgy vélekedett: képességeit tekintve már nincs messze a felnőtt mezőnyben eredményes szerepléshez szükséges teljesítmény.

További tartalmak