Musorujsag
Élő Eredmények
×

Ferenczi István történelmi ultramaratonja: 10. helyen ért célba a 490 km-es Athén-Spárta-Athén versenyen

Ferenczi István történelmi ultramaratonja: 10. helyen ért célba a 490 km-es Athén-Spárta-Athén versenyen

m4sport.hu | Szepes Viktor
Kedd reggel Ferenczi István, korábbi válogatott labdarúgó, a ZTE jelenlegi másodedzője is célba ért a 490 kilométeres Athén-Spárta-Athén ultramaraton-versenyen, ezzel ő lett az első olyan futó, aki a Spartathlon teljesítése előtt lefutotta a két város közötti távolság dupláját.

Ferenczi István – aktív még labdarúgóként kilencszer a magyar válogatottban is pályára lépett – 95 óra 16 perc 42 másodperc alatt teljesítette a közel félezer kilométeres távot, ezzel pedig a verseny 10. helyén ért célba.

„Megvannak a kötelező sebeim, a vízhólyagok, de a távhoz képest egészen jó állapotban vagyok – mesélte mosolyogva az M4 Sporthíradónak célba érkezése után Ferenczi István. – A legnehezebb az alvás menedzselése volt futás közben, hiszen soha nem futottam még ilyen hosszan, s nem is sikerült közben jól kipihennem magamat.”

A ZTE jelenlegi másodedzője szinte végig együtt futott honfitársával, Blaskó Mihállyal, aki két másodperccel Ferenczi után haladt át a célvonalon.

„Azt terveztük Misivel, hogy végig együtt megyünk, nem hagyjuk hátra a másikat, nagyon örülök, hogy ez így sikerült” – mondta el Ferenczi, aki így az első olyan ultrafutó lett, aki úgy teljesítette az Athén-Spárta retúrt, hogy előtte nem futotta le a táv felét jelentő Spartathlont.

Ferenczi Istvánt egyébként az a Maráz Zsuzsa készítette fel, aki már tegnap célba ért a versenyen, ráadásul óriási női pályacsúccsal, 67:54:12-es időeredménnyel. Ferenczi kiemelte, hogy bízik a közös munka folytatásában és az egyre jobb eredmények elérésében. Hozzátette, hogy a futás alatt zalaegerszegi kollégája, Waltner Róbert szinte folyamatosan nyomon követte a haladását, de a célba érkezés utáni gratulációkat már nem tudta fogadni tőle és a ZTE játékosaitól, mert útközben elhagyta a telefonját.

Az Authentic Phidippides Run elnevezésű viadal résztvevői először Athénből Spártába futnak, majd Spárta főterén Leónidasz király szobrát megérintve visszafordulnak és visszafutnak Athénba. Ez a világ egyik leghosszabb aszfalton haladó futóversenye, az idei volt a hatodik rendezés.

A 41 indulóból 19-en teljesítették a 490 km-es távot, a 15. helyen és ötödik magyarként ért célba az 57 éves Bogár János, a hazai ultrafutás legendás alakja, aki két hónappal ezelőtt egy héten belül teljesítette a Spartathlont (246 km) és az Ultrabalatont (216 km). Bogár már 1991-ben megnyerte a Spartathlont, 2021-ben 30 év után tért vissza, a férfiak között a 33. helyen ért célba.

A versenyen összesen hat magyar ultrafutó indult, Toldi Péter Maráz Zsuzsával együtt ért célba, Kovács Ádám féltávnál befejezte a futást.

Borítókép: Authentic Phidippides Run Hungarian Team / Facebook

További tartalmak

Kapcsolódó hírek