„Szeretek versenyezni, szeretek utazni és mindent, ami ezzel jár” – nyilatkozta az M1 csatornának a 23 esztendős atléta. Az idei évet értékelve Duplantis elárulta: minden olyan versenyen sikerült jól teljesítenie, amelyen szeretett volna, mivel ez a legfontosabb számára, így nincs miért panaszkodnia.
December 5-én második alkalommal nyerte el a nemzetközi szövetség (WA) Év Férfi Atlétája-díját, miután idén háromszor is megdöntötte a rúdugrás világcsúcsát: márciusban Belgrádban két héten belül 6,19, majd 6,20 méterre javította a rekordot fedett pályán, aztán a júliusi eugene-i világbajnokságon ezt tovább módosította 6,21 méterre.
„Mindig az a célom, hogy magasabbra emeljem a lécet és ezzel izgalmasabbá tegyem a rúdugrást. Bár nincs egy meghatározott szám a fejemben, jó lenne közelebb kerülni a 6,25 méterhez, 2023-ban pedig legalább egyszer meg szeretném dönteni a világcsúcsot” – vallotta be a Mondo becenéven ismert rúdugró, aki az idei évhez hasonlóan jövőre is a vb-n szeretne a legmagasabbra ugrani.
„A budapesti világbajnokságon akarok a legjobb formámban versenyezni” – szögezte le. Azt is hozzátette, hogy izgatottan várja az eseményt, hiszen a székesfehérvári Gyulai István Memorialon is nagyon jól érezte magát. Duplantis üzent a magyar szurkolóknak is, kérve, hogy jövőre minél többen látogassanak ki az új Nemzeti Atlétikai Központba augusztus 19. és 27. között, mivel többek között ő is rajthoz áll majd a budapesti viadalon. Sőt üzent is a magyar szurkolóknak: augusztus 23-án és 26-án mindenképp jöjjenek ki szurkolni, hiszen ő akkor versenyez majd.
Duplantis egyébként már járt hazánkban az augusztusi Gyulai Memorialon, s csupa pozitív emléket őriz róla, mint elmondta, a székesfehérvári Bregyó Sportközpont nagyon kellemes helyszín volt, bár a város nevét nem sikerült megtanulnia. Ahogyan a versenyszervezők nevére sem igazán emlékszik, de erről – elmondása szerint – leginkább a magyarok nemzeti itala (a pálinka) tehet.
A svéd rúdugró még nem járt a magyar fővárosban, de képeken már látta a vb helyszínét: „Budapestről eddig csak remek dolgokat hallottam és láttam. Örülök, hogy ezúttal közép-európai helyszínen lesz a világbajnokság, több magyar embert ösztönözhetünk a sportolásra.”