Musorujsag
Élő Eredmények

Kozák Luca mindent a budapesti világbajnokságnak rendel alá

Kozák Luca mindent a budapesti világbajnokságnak rendel alá

MTI
Felkészülését és az idei versenyzését is az augusztusban sorra kerülő budapesti atlétikai világbajnokságnak rendeli alá Kozák Luca Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó.

 

A januárban az Év női sportolójának megválasztott atléta az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorának csütörtökön elmondta, kisebb deréksérülése már rendbe jött, most már 100 százalékos munkát tud végezni.

„Második hetünket töltjük a Kanári-szigeteken edzőtáborban, és még egy hét munka vár ránk. Szeretünk ide járni, mert mindig jó az idő, így teljes értékű munkát tudunk végezni” – nyilatkozta Kozák, aki hangsúlyozta, az a cél, hogy nyárra kerüljön a legjobb formába.

„Rengeteg most a futás és a technikai gyakorlat, kicsit visszatértünk az alapozós időszakhoz, de jelenleg inkább a mennyiségen van a hangsúly – fogalmazott a tokiói olimpián is szerepelt 26 éves debreceni gátas. – Technikai szempontból kezd újra összeállni a mozgásom, jól mennek az edzések és bár még nincs meg az éves versenynaptáram, májusban mindenképpen szeretnék már versenyen elindulni”.

Kozák Luca kiemelte, „mindent” a hazai rendezésű világbajnokságnak rendelnek alá, neki pedig nem változtak a céljai, a lehető leggyorsabb akar lenni és a csúcsformáját a budapesti világeseményre akarja időzíteni.

„A szintidő már megvan, augusztusban pedig a 12.69-es időnél gyorsabbat akarok futni. Ebben az is segíthet, hogy remélhetőleg sok magyar szurkoló lesz ott a helyszínen, és nagy élmény lesz hazai közönség előtt versenyezni” – mondta a gátfutó, aki szerint a sportolók és maga a sportág is „nagyobb reflektorfényt kap” a budapesti vb miatt.

 

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd

További tartalmak