„Egyértelmű, hogy most már minden atléta az év legkiemelkedőbb eseményére, a nyári, budapesti világbajnokságra készül. Számomra különösen fontos megmérettetés lesz, hiszen az egyetlen érem, ami még nincs meg a gyűjteményemben, az a szabadtéri vb-arany. Eltökélt vagyok, hogy ezt megszerezzem, nagyon sokat dolgoztam érte. Igazából tavaly óta úgy építettük fel az edzésmunkát, hogy minden a magyar fővárosban csúcsosodjon ki. Minden idegszálammal a budapesti viadalra összpontosítok” – árulta el az M1-nek adott interjúban az olasz sprinter.
Marcell Jacobs a tokiói olimpián 100 méteren és a 4×100 méteres váltóval lett aranyérmes, Eb-aranyat szabadtéren és fedett pályán is szerzett, vb-elsőséget azonban egyelőre csak fedett pályán aratott.
Elmondta, rengeteget edz és igyekszik tökéletesen felépíteni magát az augusztus 19. és 27. között rendezendő vb-re, a fedett pályás idény azonban nem úgy sikerült neki, ahogyan szerette volna. „Többször is olyan technikai hibákat vétettem, ami miatt nem tudtam kihozni magamból a maximumot. Az Európa-bajnokság után újult erővel láttam munkához, az edzéseken egyre jobb eredményeket érek el és már alig várom, hogy kezdődjenek a fontos szabadtéri versenyek, amelyeket megmutatom, ismét kirobbanó formában vagyok.”
A tokiói aranyakból próbál erőt meríteni, valamint abból is, ha felidézi, mennyi áldozatot hozott, mekkora energiát fektetett be, hányszor volt sérült vagy érezte azt az edzésen, hogy nem tudja megcsinálni. „A tokiói aranyérmek örök emléket jelentenek és a nehezebb időszakokban utat mutatnak” – fogalmazott.
A 28 éves atléta hozzátette, az olimpiai bajnoki cím azt a felismerést jelentette számára, hogy hiába tehetséges az ember, ha nem tesz bele elképesztő mennyiségű munkát, nem érhet fel a csúcsra. „Az a sportoló vagyok, aki rengeteg nehézségen ment át, többször kapott ki fontos versenyeken, mint amennyit megnyert, mégis az ötkarikás játékokon én értem elsőként célba. Ez is lehet egyfajta üzenet a fiatalok számára, soha ne adják fel, összeszorított fogakkal küzdjenek az álmaikért. A győzelem mámorító, a vereségből pedig tanulni kell.”
A 2021-ban rendezett tokiói olimpia után kevésbé sikeres időszak következett számára, ezt nagyon nehezen dolgozta fel. „Igazság szerint a fedett pályás szezon még jól indult, hiszen világbajnoki címet szereztem, 60 méteren Európa-csúcsot jelentő idővel. Úgy tűnt, minden a legtökéletesebben alakul, ám jöttek a sérülések, amelyek minden sportoló életét megkeserítik. A legnagyobb problémám az volt, hogy több helyen is fájdalmat éreztem, nehezen lehetett megállapítani, pontosan mi az oka, hogy képtelen vagyok kilábalni a sérüléshullámból. Ez rendkívül nyomasztó érzés volt. Lelkileg, mentálisan is össze kellett szednem magam, hiszen amíg az ellenfeleim versenyeztek, én otthon néztem őket a tévéből. Szerencsére kitartó voltam és sikerült 100 méteren Európa-bajnoki címet nyernem, ez mindenképpen vigasztalást nyújtott” – mondta.
Marcell Jacobs jelenleg jól érzi magát, egyre inkább formába lendül és nem érez fájdalmat sehol, ezért úgy érzi, készen áll arra, hogy minél több versenyen rajthoz álljon és folyamatosan jó eredményt érjen el. „Egyértelmű célom, hogy világbajnok legyek Budapesten. Az egyetlen érem, amire még fáj a fogam. Bármi áron meg akarom szerezni az aranyérmet” – jelentette ki az M1-nek.
A sprinter távolugrással kezdte, de sérülések miatt a sprintszámokra váltott. „Imádom a távolugrást, ám ha kényszerű okokból nem váltok a sprintszámokra, ma nem lennék olimpiai bajnok” – fogalmazott.
Az olasz atléta határozott és eltökélt sportembernek tartja magát, és berögzült rituáléi ugyan nincsenek a rajt előtt, de igyekszik átadni magát a verseny hangulatának és az aréna különleges légkörének, valamint szereti tanulmányozni az ellenfeleit. „Mindig magamra összpontosítok a rajt előtt, nem rakok terhet a vállamra, lazán, könnyedén vágok neki a távnak. A mottóm leginkább az, hogy a versenyek előtti drukkot hasznos energiává alakítsam magamban, amely végül győzelemhez vezethet.”
A budapesti világbajnokság 100 méteres versenye szerinte „igazi tűzijáték lesz”, mivel ő és a riválisai is kirobbanó formában érkeznek Magyarországra. „A végén azonban csupán egy győztest avatnak, az pedig én leszek, higgyétek el! Máris tűkön ülök, nagyon várom már a rajtot. Mindent beleadok és magam mögött fogom tartani az összes ellenfelem. Kérlek, szorítsatok nekem és felejthetetlen győzelemmel hálálom meg” – fogadkozott.