Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Kozák Luca olimpiai szintet futott az ob-n

Kozák Luca olimpiai szintet futott az ob-n

MTI
Kozák Luca olimpiai szintidőt futva nyert 100 gáton a Nemzeti Atlétikai Központban zajló 128. atlétikai országos bajnokságon, melyen férfi gerelyhajításban meglepetésre a 18 éves Herczeg György győzött, méghozzá U20-as országos rekorddal.

Kozák Luca 100 méter gáton a döntőben 12.72 másodperccel nyert, ez öt századdal jobb a párizsi szintidőnél, amit július elsejétől lehet teljesíteni. A debreceni sprinter mögött Tóth Anna 12.84 másodperces U23-as országos csúccsal szerezte meg az ezüstérmet, mindössze hét századdal elmaradva a kvótát érő eredménytől.

Kozák Luca az első magyar atléta, aki biztosította helyét a jövő évi párizsi nyári játékokon. „Az volt a cél, hogy a 12.77-es szintidőn belül fussak, ez 72 lett, boldog vagyok – nyilatkozta az M4 Sportnak az eredményhirdetés után. – Nagyon jó verseny volt. Nem tudom, hány ország bajnokságának a döntőjében futnak hárman 13 másodpercen belül, de biztos nem sokéban. A saját futásommal elégedett vagyok, bár nyilván voltak benne hibák, viszont ebből lehet előrelépni.” Hozzátette, a vébére vonatkozóan az a célja, hogy 12.69 másodperces egyéni rekordjánál jobbat fusson, az pedig különösen megnyugtató a számára, hogy az ob-n két egymás utáni napon tudott extrateljesítményt nyújtani, mivel pénteken 11.45 mp-es egyéni rekorddal nyert ezüstérmet 100 méteren.

A budapesti világbajnokság tesztversenyének számító ob-n a női 100-on és 200-on is csúcstartó Takács Boglárka a klasszikus távon pénteken aratott sikeréhez hasonlóan komoly fölénnyel győzött hosszabb távon is. Németh Roland tanítványa remekül rajtolt, már a kanyarban egyértelmű előnyt harcolt ki és a táv második felében sem tudták vetélytársai igazán megszorítani. Takács 23.27 másodperccel nyert, több mint két tizeddel megelőzve az U20-as rekorder Sulyán Alexát (23.49 mp) és Csóti Jusztinát (23.51 mp).

„Kicsit más taktikát alkalmaztam, mint szoktam, mert általában óvatosabban kezdem a kanyart, most viszont erősebben kezdtem és a vége egy picit el is fogyott. Még ezt meg kell beszélnünk az edzőmmel, de összességében jó futás volt” – értékelt az M4 Sporton a júliusban az U23-as Európa-bajnokságon is szereplő 22 éves sprinter.

Takácshoz hasonlóan Wahl Zoltán is második aranyát nyerte az ob-n, miután 200-on az utolsó 50 méteren nagy hátrányból állva hagyta Bundschu Patrikot. A 21.07 másodperccel győztes Wahl pénteken 400-on diadalmaskodott.

A sprinterek mögött a világbajnoki szintes, elsősorban középtávfutó Kéri Bianka sem akart lemaradni és a pénteki 400-as sikerét követően 800 méteren imponáló, mégis könnyed futással győzött (2:02.97 perc).

A szombati program első felének legnagyobb szenzációját a férfi gerelyhajítás szolgáltatta, melyben az utolsó előtti dobásig az elmúlt közel tíz év egyeduralkodója, Rivasz-Tóth Norbert vezetett, az U20-as csúcsot két hete 78,20 méterre javító, nem mellesleg korosztályos világranglista-vezető Herczeg György azonban utolsóra tökéletesen beletalált a dobásba és a szer 79,89 méternél ért földet, amire Rivasz-Tóthnak (75,41 m) nem volt válasza.

„Ma 77 méteres eredményt álmodtam meg, így nagyon megleptem még magamat is. Nem gondoltam volna, hogy ekkorát fogok dobni, egy kicsit el is érzékenyültem – nyilatkozott az M4 Sportnak a viadal után a 19. születésnapját augusztusban ünneplő tehetség, aki azt is elárulta, hogy a tél folyamán rengeteget dolgozott Németh Miklós és édesapja segítségével, de júniusig az érettségire is koncentrálnia kellett, azóta viszont már százszázalékosan a versenyekre tud figyelni, és ez látszik az eredményein. – A végére jött meg a ritmus, az energia, ami kellett a nagy dobáshoz. Kellett egy kis idő, hogy belerázódjak a versenybe.”

Márton Anita visszafogottabb kezdés után idei legjobb eredményével, 18,40 méterrel nyerte meg a női súlylökést, mögötte Veiland Violetta (15,63, SZVSE), a harmadikon Beregszászi Renáta (14,80, SZVSE) végzett a dobogón. „Szerettem volna idei legjobbat lökni. Picit gyengébben kezdtem, de lökésről lökésre javítottam. Az utolsó két lökésem lett igazán jó, és azok jelzik, hogy milyen formában vagyok” – értékelt.

Halász Bence sem dobott 2023-ban még nagyobbat: a második körben ugrott az élre, majd körről körre jobb eredményt ért el és végül 77,52 méterrel zsinórban immár hetedszer országos bajnok kalapácsvetésben. A Dobó SE-s klubtársai közül a második Varga Donát megerősítette jelenleg vébéindulást érő helyét a nemzetközi rangsorban, Rába Dániel lett a harmadik.

 

atlétikai ob, szombati végeredmények:
férfiak:
200 m (-0,3 méter/másodperc):
1. Wahl Zoltán (TSC-Geotech) 21.07 másodperc
2. Bundschu Patrik (Vasas) 21.25
3. Nadj Levente László (Békéscsabai AC) 21.69

800 m:
1. Huller Dániel Gellért (VSD) 1:47.08 perc
2. Vindics Balázs (UTE) 1:47.11
3. Kiss Gergő Xavér (SVSE) 1:47.34

5000 m:
1. Vörös Márk (KSI SE) 14:05.85 p
2. Karsai Gábor (Békéscsabai AC) 14:10.82
3. Sós Barnabás (Margitszigeti AC) 14:29.36

110 m gát (0,0 m/mp):
1. Szeles Bálint (EVSI) 13.64 mp
2. Eszes Dániel (VSD) 14.15
3. Polyák Zoltán (Ikarus BSE) 14.48

400 m gát:
1. Bánóczy Árpád Nimród (Vasas) 50.79 mp
2. Molnár Csaba Levente (Ikarus BSE) 51.13
3. Koroknai Tibor (DSC-SI) 51.43

5000 m gyaloglás:
1. Helebrandt Máté (NYSC) 19:32.59 p
2. Tóth Norbert (H. Szondi SE) 19:56.05
3. Tokodi Dávid (FTC) 21:03.16

rúdugrás:
1. Böndör Márton (AC Bonyhád) 5,10 m
2. Kéri Tamás (Ikarus BSE) 5,10
3. Nagy Marcell (MTK Budapest) és
Bánovics József (MATE-GEAC) 5,00-5,00

hármasugrás:
1. Pap Kristóf (FTC) 15,91 méter
2. Galambos Tibor (FTC) 15,69
3. Szenderffy Dániel (VSD) 15,47

súlylökés:
1. Tóth Balázs (NYSC) 18,05 m
2. Kovács László (Ikarus BSE) 17,89
3. Fekete István (KARC) 17,17

gerelyhajítás:
1. Herczeg György (FTC) 79,89 m
2. Rivasz-Tóth Norbert (Szolnoki SC-SI) 75,41
3. Kovács Noel (Ikarus BSE) 72,18

kalapácsvetés:
1. Halász Bence (Dobó SE) 77,52 m
2. Varga Donát (Dobó SE) 75,26
3. Rába Dániel (Dobó SE) 72,47

nők:
200 m:
1. Takács Boglárka (BHSE) 23.27 mp
2. Sulyán Alexa (MATE-GEAC) 23.49
3. Csóti Jusztina (FTC) 23.51

800 m:
1. Kéri Bianka (SVSE) 2:02.97 p
2. K. Szabó Gabriella (NYSC) 2:07.61
3. Heffner Hédi (BEAC) 2:09.05

5000 m:
1. Wagner-Gyürkés Viktória (Ikarus BSE) 15:35.83 p
2. Vindics-Tóth Lili Anna (BHSE) 15:57.74
3. Kocsis Kata (FTC) 17:54.86

100 m gát (-0,1 m/mp):
1. Kozák Luca (DSC-SI) 12.72 mp
2. Tóth Anna (DVTK) 12.84 – U23-as országos csúcs
3. Kerekes Gréta (DSC-SI) 12.93

400 m gát:
1. Molnár Janka (TSC-Geotech) 56.58 mp
2. Mátó Sára (MTK Budapest) 57.32
3. Mohai Regina (MTK Budapest) 57.92

magasugrás:
1. Fekete Fédra (BHSE) 1,85 m
2. Bátori Lilianna (Vasas) 1,78
3. Renner Luca Boglárka (MTK Budapest) 1,75

távolugrás:
1. Bánhidi-Farkas Petra Beáta (BHSE) 6,55 m
2. Lesti Diána (TSC-Geotech) 6,43
3. Rózsahegyi Bori (TSC-Geotech) 6,32

súlylökés:
1. Márton Anita (Békéscsabai AC) 18,40 m
2. Veiland Violetta (SZVSE) 15,63
3. Beregszászi Renáta (SZVSE) 14,80

kalapácsvetés:
1. Gyurátz Réka (Dobó SE) 69,66 m
2. Németh Zsanett (Dobó SE) 64,61
3. Viszkeleti Villő Anna (Dobó SE) 63,63

 

Borítókép: Kozák Luca (MTI/Koszticsák Szilárd)

További tartalmak

Kapcsolódó hírek