A nap első magyarja Gálpál Zsombor volt, aki 100 méteren kezdte a tíz próbázók küzdelmeit, és kimondottan jól tette, hiszen egyéni csúcsot (10.90 mp) döntött a második futamban. Később távolugrásban nem jött ki a lépés, 6,36 méteres eredményével csoportja utolsó, 11. helyén zárt, súlylökésben viszont 8. lett 13,78 méterrel, így 2264 ponttal a 19. helyről várhatja a folytatást.
Gálpál 100-as futama:
Az tízpróbázók 100-as futásaival párhuzamosan kezdődött a férfi rúdugrás két selejtezőcsoportja, az A jelűben Nagy Marcell 4,90 méterrel a 16., a B-ben Böndör Márton 5,05-tel a 20. helyen fejezte a versenyt. K. Szabó Gabriella és Heffner Hédi is a mezőny hátsó részében zárt 1500-on, előbbi 4:31.46-ot, utóbbi 4:33.75-öt futott, ami a 27., illetve a 28. helyhez volt elég.
Kapcsolódó tartalom
Női 400 méter gáton már termett babér a magyaroknak, egészen pontosan Molnár Jankának, aki 57.27-tel 3. lett futamában és 6.-ként került a vasárnapi fináléba. Ugyanebben a számban a férfiaknál Bánóczy Árpád is elődöntőt futott, de kevesebb sikerrel: 53.01-gyel ért célba, ezzel a 16. helyen végzett az Eb-n.
Molnár elődöntője:
Doma Benedek egy érvénytelen kísérlettel kezdte a kalapácsvetés döntőjét, amit egy 67,05 méteres, majd egy 68,40-es követett, így 11.-ként kiszállt a finálé további küzdelmeiből, amely az ukrán Mykhaylo Kokhan sikerét hozta 76 méter 16 centis eredménnyel.
A távolugró Endrész Klaudia 23. helyen végzett az Európa-bajnokságon, miután 6,08 méterrel 9. lett csoportjában.
A délutáni programban három magyarért szoríthatunk: a pénteken 100-on ezüstérmes Takács Boglárka a 200 méter selejtezőjében (17:43 körül), Guth Mátyás a magasugrás (17:45-től), Tóth Anna a 100 gát döntőjében érdekelt (19:10 környékén). A versenyszámokat az M4 Sport+ közvetíti élőben 15:35-től.













