A budapesti atlétikai világbajnokságot augusztus 19. és 27. között rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban és az M4 Sport élőben közvetíti.
A 34 éves, nagyapja révén magyar felmenőkkel rendelkező, kétszeres világbajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes amerikai klasszis a 23,37 méterrel világcsúcstartó honfitársa, Ryan Crouser mögött második lett kedden a Székesfehérváron rendezett Gyulai Memorialon.
Kapcsolódó tartalom
Elmondása szerint azért tervezte be felkészülési programjába a magyar viadalt, mert mentálisan nagy löketet ad neki, hogy a szezon legfontosabb részében már dobókörbe állt Magyarországon, így amikor visszajön a vb-re, már biztosan jobban tud majd teljesíteni.
„Atlétaként a világbajnokság az év csúcspontja, és néha azt mondom, hogy egyedül ez a verseny számít, mivel a többi viadal inkább egy show, illetve a felkészülés része, emellett némelyik verseny pénzdíjas, ami szintén fontos, de a világbajnokság a legfőbb cél. Ebben az évben pedig a budapesti vb időpontját karikáztam be a naptáramban, mert ez a legfontosabb nap, és az a célom, hogy ezen a napon maximálisan felkészült legyek fizikálisan” – nyilatkozta az M1-nek az amerikai atléta, akinek 2019 óta felesége, Ashley Kovacs az edzője.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Tavaly ősszel ikreik születtek, tervei szerint ők is elkísérik majd az augusztusi budapesti világbajnokságra.
„Őrület, hogy néhány nap leforgása alatt mennyit változnak, fejlődnek, milyen gyorsan tanulnak. Csodálatos látni, minden nap egy áldás velük. Izgatottan várom, hogy megmutassam nekik a magyar fővárost.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A tavalyi Gyulai Memoriálon versenyzett először Magyarországon, amit egy nagy családi találkozó követett. Székesfehérváron ezúttal szűk körben, a fiatalabb rokonokkal találkoztak, de csak azért, mert augusztusra tartogatják az igazán nagy összejövetelt.
Thank you Hungary 🇭🇺!!
It was a great competition and I was excited to come away with the win and two more 75 ft throws.
⠀
The best part of the day though was my Szentpéterfa family come to watch and cheer me on!!#Shotput #Szentpéterfa #Hungarian #Hungary #dida #THROvacs pic.twitter.com/L4jnE2dHOj— Joe Kovacs (@JoeKovacsUSA) August 9, 2022
„Ritkán ettem olyan remek ételeket, mint az elmúlt héten, nagyon élveztem” – dicsérte a magyar konyhát, hozzátéve, bárcsak a magyar nyelv tanulása is ilyen könnyen menne.
A vb-ről szól minden
MTI/Vasvári Tamás
„Kétszeres világbajnokként és kétszeres vb-ezüstérmesként, valamint olimpikonként tudom, hogyan kezeljem mentálisan a nyomást versenyen az éremszerzéshez” – emelte ki Kovacs, aki azt is hozzátette, hogy az idei vb-n nagy szerepe lesz az időjárásnak.
„Nagy volt a forróság múlt héten, és hát elég nagydarab srácok vagyunk és hamar elfáradunk” – mondta.
Ugyanakkor különleges is lesz az egynapos lebonyolítás miatt, mivel a selejtezőt és a döntőt is a vb nyitónapján, augusztus 19-én rendezik.
Kapcsolódó tartalom
„Tavaly kétnapos volt a verseny, az egyik nap rendezték a selejtezőket, majd a nap hátralevő részében volt időnk pihenni, és a következő nap volt a döntő” – emlékezett vissza a Eugene-ben lezajlott vb-re, amelyen második lett.
„Idén szerintem a világbajnoki rekordhoz közeli eredmény kell majd az aranyéremhez, ami 22,90 méter körül lehet most. Ez az egész arról szól, hogy fizikálisan készek legyünk a lehető legmagasabb szinten teljesíteni. Úgy érzem, képes vagyok rá és akár egy 23 méteres világcsúcs is kijöhet belőle” – hangsúlyozta a 34 éves súlylökő, aki tavaly szeptemberben 23,23 méteres dobásával 14 centiméterrel maradt el az aktuális világcsúcstól.
Hozzátette: amikor profi szinten kezdett versenyezni, akkor egy-két vagy maximum hárman voltak, akik képesek voltak 23 méter környékére repíteni a golyót, most viszont már 12-15 olyan atléta van, aki 22 méter fölött tud lökni, ami lényegesen emeli a színvonalat.
„Ryan Crouser és én 23 méter fölött tudunk dobni, ezáltal bármi megtörténhet, egészen a világbajnoki rekordtól a világcsúcsig” – szögezte le.
Arra is kitért, hogy „sokkal könnyebb világcsúcsot dobni, mint vb-t nyerni, hiszen a világcsúcsot bármelyik versenyen el lehet érni, akár egy klubversenyen, akár a vb-n. Számomra az a legnagyobb kihívás, hogy azon a napon legyek csúcsformában, amire mindenki más ugyanúgy készül, de éppen ebből a stresszhelyzetből születnek a nagy eredmények.”
Kovacs nagyon kíváncsi már a Nemzeti Atlétikai Stadionra, a fotókon lenyűgözőnek látja. A Gyulai Memorial után nem volt lehetősége megnézni, de a székesfehérvári dobókör az egyik legjobb, amelyen versenyzett, és a magyar bajnokságon indulóktól úgy hallotta, a budapesti dobókör még ennél is jobb lett, ez pedig izgatottá teszi.
Tervei szerint a világbajnokság után amerikai családjával ellátogatnak Szentpéterfára, ahonnan magyar nagyapja származik és meglátogatják az idősebb rokonokat is.
A budapesti atlétikai világbajnokságot augusztus 19. és 27. között rendezik a Nemzeti Atlétikai Központban és az M4 Sport élőben közvetíti.