Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Ingebrigtsen 5000-en javított, hihetetlen holland győzelem női 4x400-on

Ingebrigtsen 5000-en javított, hihetetlen holland győzelem női 4x400-on

mti
A 1500 méteren meglepetésre veszítő norvég Jakob Ingebrigtsen 5000 méteren javított és megvédte címét, ami női 800 méteren nem sikerült az amerikai Athing Munak a budapesti atlétikai világbajnokság vasárnap esti záróprogramjában.

Az este első két futófináléja közül a férfiak 12 és fél körös viadalára került sor, melyen csupán másfél kör kellett ahhoz, hogy megélénküljön a verseny. A kenyaiak idei U20-as mezeifutó világbajnoka, Ishmael Rokitto Kipkurui szakadt el a mezőnytől és körökön át komoly előnnyel, esetenként 35-40 méterrel is vezetett, amit öt kör után az etiópok már nem néztek jó szemmel, a mezőny élére álltak és egy komolyabb tempóváltással utolérték Kipkuruit. Mindeközben a címvédő Jakob Ingebrigtsen megbújt a bolyban, mely az egyre fokozódó tempó miatt folyamatosan fogyatkozott.

Az utolsó kör kezdetén már csak nyolcan voltak együtt, a hosszú egyenesben pedig a tavalyi Eb-n ezüstérmes spanyol Mohamed Katir állt az élre és egészen kiváló tempóban elfutott riválisai elől, akik közül csupán az 1500 méteren váratlan vereséget szenvedett norvég sztár tudta felvenni a tempóját. Ingebrigtsen nem kapkodott, a kanyarban felfutott Katirra és a hajrában sokáig mögötte futott, majd 20 méterrel a cél előtt lépett ki mellé és végül a célba egyértelmű előnnyel ért be. A bronzéremért közben hatan öldöklő küzdelmet vívtak, ebből a csatából pedig a kenyai Jacob Kiprop jött ki győztesen.

Női 800 méteren az elmúlt két év alapján egyértelműen a mindössze 21 éves amerikai Athing Mu volt a favorit. A Tokióban olimpiát, tavaly Eugene-ben világbajnokságot nyert sztárfutó ugyanakkor nem a legjobb előjelekkel érkezett a magyar fővárosba, a vb előtt nem sokkal még az sem volt biztos, hogy elindul az év csúcseseményén. Végül eljött Budapestre és az első két körből simán jutott tovább, a fináléban pedig rögtön az élre állt.

A riválisoknak láthatólag megfelelt, hogy Mu vezesse őket, még úgyis, hogy az amerikai kifejezetten nagy tempót diktált. A versenytempó az utolsó körben folyamatosan nőtt, az viszont nem változott, hogy Mu volt az élen és még a célegyenes elején is egy-két lépés előnye volt. Mögötte a Tokióban és Eugene-ben is második, Európa-bajnok brit Keely Hodgkinson és a eugene-i vb-n bronzérmes kenyai Mary Moraa volt „lőtávolon” belül, a hajrában pedig utóbbi bizonyult a legerősebbnek, 1:56.03 perces remek idővel győzött, míg Mut Hodgkinson is megelőzte.

A vegyes váltóval ellentétben a női 4×400 méteres váltó záróembereként egészen parádés futást bemutatva Femke Bol első helyen ért célba, ezzel Hollandia győzött a világbajnokság zárószámában. A női négykörös staféta fináléja kiélezett versenyt ígért, miután a favorit amerikaiak szombaton az előfutamban rosszul váltottak és kizárták őket. Az aranyra több csapatnak is reális esélye mutatkozott és sokáig úgy tűnt, ezzel az eséllyel a jamaicaiak élnek. Az utolsó váltásnál ugyanis egyértelmű előnnyel vágott neki záróemberük, Stacy Ann Williams a maga 400 méterének.

Mögötte a brit Nicole Yeargin és Bol indult, de sokáig úgy tűnt, nem tudják megfogni karibi riválisukat. Williams azonban elmérte az erejét, és a célegyenesben látványosan elfáradt, nagyon besavasodott, Bol viszont szinte szárnyalt, előbb Yeargint előzte meg, majd a cél előtt másfél lépéssel Williamset is, és hatalmas kiáltással ugrott társai nyakába a célban.

A férfiaknál az amerikaiak ott voltak a rajtnál és gyakorlatilag az első pillanattól uralták a futamot. Már a kezdőemberük, az egyéniben bronzérmes Quincy Hall hatalmas előnyt szerzett a riválisokkal szemben, onnan pedig társai már nem hibáztak és összességében könnyedén nyerték meg a számot.

A váltók előtt a női 3000 akadály döntőjét rendezték meg, melyben nem sokáig volt visszafogott a tempó, a világcsúcstartó, 2019-es dohai vb-győztes Beatrice Chepkoech gyorsan az élre állt és olyan tempóban futott, melyet a mezőny nagyobb része nem bírt el. A kenyaiak klasszisa láthatóan erőből próbálta megnyerni karrierje második vb-címét és taktikája működni látszott. Riválisai sorra szakadtak le, az utolsó körökben már csak a bahreini Winfred Mutile Yavi tartott vele, ő viszont az utolsó előtti kör végén elment Chepkoech mellett és szemre könnyedén lehagyta, így végül komoly fölénnyel ért célba elsőként. A világcsúcstartónak az ezüstérem jutott, míg a bronzérem honfitársáé, Faith Cherotiché lett.

Férfi gerelyhajításban a már a selejtezőben is parádézó, olimpiai címvédő indiai Neeraj Chopra másodikra 88,17 méterig repítette a szert, amivel élre állt és a verseny végéig ott is maradt. A pakisztáni Arshad Nadeem ugyan a harmadik sorozatban közel került hozzá, 87,82 métert dobott, de ezen már nem tudott javítani, így meg kellett elégednie az ezüstéremmel. A bronzot pedig a csehek klasszisa, Jakub Vadlejch szerezte meg 86,67-tel.

A női magasugrás izgalmas versenyt hozott. A vízválasztó az 1,97 méteres magasság volt, melyen csupán négyen jutottak át, ráadásul a címvédő ausztrál Eleanor Patterson csupán harmadikra, így hátrányba került elsőszámú riválisával, a legutóbbi két vb-n és a tokiói olimpián is második ukrán Jaroszlava Mahucsihhal szemben. A következő, 1,99-es magasságot mindketten elsőre átugrották, míg a szintén ausztrál olimpiai ezüstérmes Nicola Olyslagers másodikra.

Az aranyérem sorsa 2,01-en dőlt el, melyet Mahucsih másodikra teljesített, az ausztrálok viszont nem tudták átugrani. A mindössze 21 éves ukrán aztán már bajnokként háromszor ráugrott a 2,07 méterre, de végül 2,01-gyel szerezte meg karrierje első szabadtéri vb-címét.

A világbajnokság zárásaként a magyar csapat, illetve több más nemzet atlétái, illetve az önkéntesek és segítők tömege lepte el a küzdőteret, a magyar szervezők előttük adták át a „stafétát” a 2025-ös rendező városnak, Tokiónak.

Németh Balázs, a világbajnokságot szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója köszönetet mondott mindenki munkájáért, aki segítette a vb sikeres lebonyolítását. „Fantasztikus volt, ez a vége egy tündérmesének, Tokió következik 2025-ben” – fogalmazott, majd Sebastian Coe, a nemzetközi szövetség (WA) elnöke méltatta a most zárult világbajnokság színvonalát, hangulatát, szervezését. „Ez egy különleges év számunkra, hiszen ez a negyvenedik évfordulója az első atlétikai világbajnokságnak, és erre kerestünk egy lenyűgöző házigazdát, amelyet megtaláltunk Budapestben” – hangsúlyozta.

Ezt követően a vb zászlaját Molnár Attila, Krizsán Xénia, Kozák Luca és Halász Bence adta át Németh Balázsnak, akitől Coe kapta meg, majd a japán főváros képviselői vették át és lengették meg a lobogót.

Borítókép: Femke Bol, a gyõztes holland váltó tagja a nõi 4x400 méteres váltófutás döntõje után a budapesti atlétikai világbajnokságon (Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

További tartalmak