A Gyémánt Liga zárónapján sem volt hiány a világ idei legjobb eredményeiből, az egyéni csúcsokból, Ingebrigtsen ismét Európa-csúcsot futott, Tsegay és Duplantis révén pedig világrekord is született.
A kétszeres világbajnok Tsegay 14:00.21 perces idejével a kenyai Faith Kipyegon június 9-én, Párizsban elért 14:05.20 perces világcsúcsát adta át a múltnak. Az afrikai futó az utolsó körre hatalmas előnnyel fordult, és nem sok hiányzott neki ahhoz, hogy 14 perc alá vigye a szám világrekordját.
„Dühös voltam, amiért a világbajnokságon nem sikerült két érmet nyernem, de tudtam, hogy az elvégzett munka miatt még rengeteg van bennem. Itt ugyan most nem voltak tökéletesek a körülmények, de tisztában voltam vele, hogy meg lehet csinálni” – idézte a nemzetközi szövetség honlapja a kétszeres szabadtéri vb-győztes Gudaf Tsegayt.
A 23 éves olimpiai bajnok rúdugró, Armand Duplantis összesen hetedszer ugrott világcsúcsot, idén már több alkalommal is próbálkozott a 623 centiméteres magasságon, de eddig nem járt sikerrel.
A kétszeres világbajnok svéd 6,02 m után 21 centit emelt és elsőre teljesítette a világrekordot érő magasságot.
Duplantis első világbajnoki címét tavaly éppen Eugene-ben szerezte, akkor 621 cm-rel – szintén világcsúcsot teljesítve – nyerte meg a finálét, majd idén augusztusban a budapesti vb-n 6,10 méterrel diadalmaskodott.
A pályafutása hetedik világcsúcsát ugró Duplantis szerint a 6,23 méteres magasság még növelhető, ugyanakkor ezzel egyelőre nem foglalkozik.
„Már most elég magas a határ, de bízom benne, hogy továbbra is jól fogok ugrani, és akkor még magasabbra is tudok majd repülni, mint ezúttal. Egyelőre azonban nem gondolok másra, csak arra, hogy kiélvezzem ezt a csodálatos pillanatot” – fogalmazott az olimpiai és kétszeres szabadtéri világbajnok 23 éves svéd sztár.
A kiemelkedő eredmények sora 3000 méteren folytatódott, ahol az olimpiai bajnok norvég Ingebrigtsen nagyon elkészült az erejével, valósággal átvetődött a célvonalon és a célfotó alapján mindössze 0.01 másodperccel előzte meg az etióp Yomif Kejelchát, aki szintén kontinentális rekordot állított fel.
Nyolcszáz méteren is az utolsó lépéseken dőlt el az aranyérem sorsa, ezen a távon a budapesti vb-hez hasonlóan a kanadai világbajnok Marco Arop és a kenyai Emmanuel Wanyonyi csatázott, ezúttal a vb-ezüstérmes Wanyonyi volt a gyorsabb.
Férfi diszkoszvetésben az ausztrál Matthew Denny országos rekordot ért el 68,43 méteres egyéni legjobbjával, ezzel maga mögé utasította világbajnok szlovén riválisát, Kristjan Ceh-t is.
Shericka Jackson is duplázott, a szombati 100 méteres győzelme után 200-on sem talált legyőzőre.
A női 5000 méteres síkfutás új világcsúcstartója, az etióp Gudaf Tsegay tisztában volt erejével a eugene-i futása előtt, míg a szintén sporttörténelmi eredményt elérő rúdugró, a svéd Armand Duplantis bízik a további rekorddöntésekben.
A győztesek
férfiak:
200 m: Andre De Grasse (kanadai) 19.76 mp
800 m: Emmanuel Wanyonyi (kenyai) 1:42.80 p
3000 m: Jakob Ingebrigtsen (norvég) 7:23.63 p – Európa-csúcs
110 m gát: Hansle Parchment (jamaicai) 12.93 mp
rúdugrás: Armand Duplantis (svéd) 6,23 m – világcsúcs
távolugrás: Simon Ehammer (svájci) 8,22 m
súlylökés: Joe Kovacs (amerikai) 22,93 m
diszkoszvetés: Matthew Denny (ausztrál) 68,43 m
nők:
200 m: Shericka Jackson (jamaicai) 21.57 mp
400 m: Marileidy Paulino (dominikai) 49.58 mp
800 m: Athing Mu (amerikai) 1:54.97 p
5000 m: Gudaf Tsegay (etióp) 14:00.21 p – világcsúcs
100 m gát: Tobi Amusan (nigériai) 12.33 mp
400 m gát: Femke Bol (holland) 51.98 mp
távolugrás: Ivana Vuleta (szerb) 6,85 m
magasugrás: Jaroszlava Mahucsih (ukrán) 2,03 m
diszkoszvetés: Valarie Allman (amerikai) 68,66 m