Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

„Sok munka és versenyzés vár rám” – Herczeg György ott akar lenni a párizsi olimpián

„Sok munka és versenyzés vár rám” – Herczeg György ott akar lenni a párizsi olimpián

MTI
Herczeg György U20-as Európa-bajnok gerelyhajító már a következő szezonra és a jövő évi párizsi olimpiára összpontosít.

„Már most a következő szezonra koncentrálunk. Indulási jogot szereztem a római Európa-bajnokságra, és a cél az, hogy a párizsi ötkarikás játékokon is ott legyek. Ezt vagy olimpiai szinttel vagy világranglistás helyezéssel lehet elérni. Késő őszre összeáll a versenynaptáram, és onnantól sok munka és versenyzés vár rám” – mondta a magyar szövetség honlapján a Ferencváros 19 éves atlétája, aki idén a budapesti világbajnokságon is rajthoz állt.

Herczeget, aki 84,98 méterrel országos csúcsot ért el júliusban, az Európai Atlétikai Szövetség (EA) egy héttel ezelőtt jelölte az idei év Feltörekvő Csillaga díjra, erről Németh Miklós tanítványa is a közösségi médiában értesült.

„Fantasztikus dolognak tartom, hiszen ez a jelölés egyben a munkám elismerése, de természetesen szól a Magyar Atlétikai Szövetségnek és klubomnak, a Ferencvárosnak is” – hangsúlyozta Herczeg. Hozzátette, hogy egy ilyen visszacsatolás hitet és erőt ad neki a hétköznapokra.

A voksok negyedét a közösségi médiafelületeken leadott szavazatok teszik ki, de a döntésben többek között szerepe lesz a tagszövetségeknek is. A szavazás október 2-án zárul, a nyerteseket pedig október 21-én, Litvánia fővárosában, Vilniusban díjazzák.

Borítókép: Budapest, 2023. augusztus 25. Herczeg György a férfi gerelyhajítás selejtezõjében a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 25-én. MTI/Koszticsák Szilárd

További tartalmak