Molnár Attila ötödik lett 400 méteren a glasgow-i fedettpályás vb döntőjében. A magyar versenyző 46:11-es idővel ért célba.
A 22 éves magyar versenyző péntek délelőtt 46.52 mp-cel mutatkozott be Skóciában, így futamgyőzelemmel jutott elődöntőbe, amelyben 46.08 mp-re faragta korábbi (46.22) országos rekordját és harmadik helyen kvalifikálta magát a szombati döntőbe.
A Ferencváros sprintere jól rajtolt és próbálta tartani a lépést a mezőnnyel, de 100 méter után beragadt, négyen bevágtak elé az egyes pályára, ezzel pedig elveszítette kezdeti lendületét és végül 46.11 mp-cel az ötödik helyen ért célba.
Kapcsolódó tartalom
Az olimpiai szinttel rendelkező Molnár Attila az első magyar férfi 400 méteren, aki eljutott a fedett pályás világbajnokság döntőjéig.
A szám világbajnoka a német Alexander Doom lett, aki fantasztikus hajrával az utolsó métereken előzte meg a norvég Karlsten Warholmot. A német 45:34-es idővel lett világbajnok.
Tudtam, kutya kötelességem kiadni a százhúsz százalékot, amiért kihoztak ide
„Nem én voltam a nagy hal, akármennyire is szerettem volna azt hinni. Ha valaki azt mondja a vb előtt, hogy ötödik leszek, erősen megmosolygom. Kívánom mindenkinek, ha valaki ennyi mindent feláldoz egy cél érdekében, az kamatozzon úgy, ahogy ez kamatozott, most már a helyén tudom kezelni. A rajt pillanatáig abban a fókuszban voltam, hogy minél jobb helyezést érjek el, de örülök ennek” – mondta a kiváló atléta.
„Közben is tudod, hogy megéri, de amikor végiggondolod reggel, hogy mire készülsz és amikor vége van egy ilyen világversenynek akkor tudatosul, hogy nem kell készülni és kicsit lehet élvezni” – mondta Molnár. Hozzátette, az elmúlt 36 óra intenzív volt, folyamatosan koncentrált, nehezen aludt el, mintegy hat kávé van benne, és csak most kezdi érezni, hogy kezd belőle ez az egész kimenni.
„Nem úgy jöttem a világbajnokságra, hogy tapasztalatot szerezzek. Úgy jöttem, teljesítsünk jól és abból szerezzünk tapasztalatokat. Nem úgy jöttem ide, hogy senki nem vár semmit, mert kutya kötelességem kiadni azt a százhúsz százalékot, amiért kihoztak ide, és szerintem nekem sikerült, ezért büszke vagyok” – értékelt a világbajnoki ötödik sportoló.
Világcsúcs a nőknél
A nőknél a szabadtéren kétszeres világbajnok Femke Bol 49.17 másodperces világcsúccsal nyerte a 400 méteres számot. A 24 éves holland futó saját, tavaly február 19-én elért 49.26 mp-ces rekordját adta át a múltnak szombat este az Emirates Arénában, ahol kettős holland siker született, mivel mögötte honfitársa, Lieke Klaver ért be másodikként.
A dobogó legalsó fokára pedig az amerikai Alexis Holmes állhatott fel. Bolnak jól sikerült a rajtja és már 100 méter után az élre állt, győzelmét pedig senki sem veszélyeztette a célvonalig.
A fedettpályás vb-ről további élő tartalmak IDE KATTINTVA érhetők el.