Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Nemes és Krizsán továbbra is holtversenyben áll hétpróbában a római Európa-bajnokságon

Nemes és Krizsán továbbra is holtversenyben áll hétpróbában a római Európa-bajnokságon

MTI
Krizsán Xénia és Nemes Rita a távolugrást ugyanazzal az eredménnyel zárta, így öt szám után is holtversenyben, egy helyet előre lépve a tizedik helyen áll, Szűcs Szabina pedig a 16. a női hétpróbában a római szabadtéri atlétikai Európa-bajnokságon.

A kétnapos összetett szám pénteki nyitánya után a világbajnoki negyedik Krizsán és a budapesti vb-n tizedik helyen zárt Nemes a 11. pozícióból várta a szombati folytatást.

A távolugrást Nemes kezdte jobban, rögtön elsőre 6,30 méteres egyéni csúcsot produkált, míg Krizsán 5,89 méterrel nyitott. A folytatásban előbbi egy centivel megtoldotta egyéni legjobbját, MTK-s klubtársa pedig 6,07-ig jutott. Utolsóra aztán Nemes Rita belépett, Krizsán Xénia viszont 6,31-et produkált, így mindketten 946 pontot értek el. Eredményük kifejezetten jónak számít, ezen a napon ugyanakkor szinte mindenkinek kiválóan sikerült a távolugrás a mezőnyben, így egyetlen helyet tudtak javítani és a tizedik pozícióból várják az esti folytatást, amikor előbb a gerelyhajítás vár rájuk, aztán 800 méterrel zárják versenyüket.

Az Eb-újonc Szűcs Szabina szintén kiválóan ugrott, másodikra elért 6,23 méteres eredményével 921 pontot gyűjtött és egy helyet javítva a 16.

Az élen továbbra is a kétszeres olimpiai bajnok belga Nafissatou Thiam áll, aki 6,59 métert ugrott (1036 pont) és 4994 ponttal vezet, 77 ponttal megelőzve honfitársát, Noor Vidtset. A harmadik változatlanul a francia Aurianna Lazraq-Khlass (4874 pont).

Az Eb második napjának esti programja 18 órakor a férfi gyaloglók 20 kilométeres versenyével indul, a mezőnyben három magyarral, Helebrandt Mátéval, Venyercsán Bencével és Tóth Norberttel.

A magyar csapatból mellettük a legutóbbi Eb-n ezüstérmes Kozák Luca, valamint Tóth Anna és Kerekes Gréta a 100 m gát elődöntőjében szerepel, Szeles Bálint pedig a 110 gát elődöntőjében fut majd.

Szombaton nyolc számban avatnak bajnokot.

Borítókép: Nemes Rita (b) és Krizsán Xénia a nõi hétpróba 800 méteres síkfutás száma után a budapesti atlétikai világbajnokságon a Nemzeti Atlétikai Központban 2023. augusztus 20-án. MTI/Illyés Tibor

További tartalmak