Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Újabb klasszis atlétákat jelentettek be a Gyulai Memorialra

Újabb klasszis atlétákat jelentettek be a Gyulai Memorialra

MTI
Többek között a női 60 méter gáton világcsúcstartó Devynne Charlton is szerepelni fog a július 9-i Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon.

A szervezők keddi tájékoztatása szerint a Székesfehérváron sorra kerülő viadalon 100 méter gáton megvannak a már korábban bejelentett, olimpiai bajnok Jasmine Camacho-Quinn várható legnagyobb ellenfelei. A bahamai Charlton márciusban megnyerte a fedettpályás világbajnokságot 60 méter gáton úgy, hogy 7.65 másodperces világrekorddal ért célba. A 100 méter gáton a tavalyi budapesti világbajnokságon elért 12.44 másodperc az egyéni legjobbja. Nia Ali visszatérő vendége a versenynek, az amerikai sztár 2019-ben Dohában világbajnok lett, emellett kétszer nyert fedettpályás vb-t is. A 12.30-as egyéni csúccsal rendelkező klasszis immár háromgyermekes édesanyaként érkezik a Gyulai Memorialra.

Férfi 100 méteren ismét rajthoz áll a háromszoros Memorial-győztes dél-afrikai Akani Simbine. A közkedvelt sprinter élete eddigi két legjobb eredményét Székesfehérváron futotta, s a 2021-ben elért 9.84 másodperces egyéni rekordjával a verseny csúcstartója is.

Kalapácsvetésben a kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes Halász Bence olimpiai döntő erősségű mezőnyben dobhat, melynek legnevesebb tagjai 82 méter feletti egyéni csúcsokkal büszkélkedhetnek. A kanadai Ethan Katzberg tavaly Budapesten nagy meglepetést okozva nyerte meg a világbajnokságot. Ő lett az első kanadai, akinek sikerült túldobnia a 80 métert, emellett a versenyszám legfiatalabb világbajnoka. Az idén elért egyéni csúcsánál (84,38 m) 2005 óta nem dobott senki nagyobbat a világon. Érkezik a lengyelek két legjobbja is: Wojciech Nowicki olimpiai bajnok lett Tokióban, ezenkívül háromszor nyert Európa-bajnokságot, és három alkalommal győzött a Gyulai Memorialon is. A verseny csúcstartója, Pawel Fajdek négyszer diadalmaskodott már a Bregyó-közben, 2013 és 2022 között sorozatban ötször nyert világbajnokságot, ami másodikként sikerült neki a sportág történetében.

Az már korábban kiderült, hogy a hazaiak közül ott lesz a Memorialon a 400 méter országos csúcstartója, az idei fedettpályás vb ötödik helyezettje, Molnár Attila. A nőknél 100 méter gáton szurkolhatnak a nézők a 2022-ben az év legjobb női sportolójának választott, Eb-ezüstérmes Kozák Lucának, és várhatóan a világ legjobbjai ellen versenyezhet majd a 100 és 200 méteren magyar csúcstartó, U23-as Eb-ezüstérmes Takács Boglárka.

Borítókép: A gyõztes kanadai Ethan Katzberg (középen), az ezüstérmes lengyel Wojciech Nowicki (jobbról) és a bronzérmes Halász Bence a kalapácsvetés döntője után a budapesti atlétikai világbajnokságon (MTI/Derencsényi István)

További tartalmak