Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Takács Boglárka országos csúcsbeállítással negyedik Madridban – videó

Takács Boglárka országos csúcsbeállítással negyedik Madridban – videó

MTI
Takács Boglárka az előfutamban és a döntőben is beállította 7.20 másodperces országos csúcsát a nemzetközi szövetség fedettpályás sorozatának arany kategóriás versenyén, Madridban, ahol a fináléban a negyedik helyen ért célba.

 

Németh Roland olimpiai és világbajnoki elődöntős tanítványa az előfutamból a második helyen jutott döntőbe, ott pedig az első métereken hátrányba került, 15 méter után viszont remek tempóban zárkózott riválisaira és ért be végül a negyedik helyen.

A BHSE vágtázója tavaly februárban állította fel az országos csúcsot, melyet most kevesebb mint két órán belül kétszer is megismételt. A sorozatzáró madridi versenyen Molnár Attila is indult volna, ám végül nem vállalta a szereplést. Távollétében az amerikai Brian Faust – 45.78 másodperccel – megnyerte a 400 métert és sikerével megelőzte az FTC klasszisát a pontversenyben.

Így a február elején 45.08 mp-cel új országos rekordot elérő – egyúttal az Európa-csúcsot három századra megközelítő – Molnár második lett az összesítésben.

 

Borítókép: MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak