Az MASZ első embere Molnár Attila 400-on szerzett aranyérmének értékelésével kezdte összegzését, úgy fogalmazott: „szerintem nem is tudja, mit jelent ez a magyar atlétikának, nagyon-nagyon sokat. Ebből iszonyú sok erőt lehet meríteni, mindenkinek”.
„Az ő vezérletével ez a 14 fős válogatott valami olyat tett le itt az asztalra az elmúlt három napban, amire nincsenek szavak” – jelentette ki.
Kapcsolódó tartalom
Gyulai szerint nemcsak az egyaránt döntőbe jutó Takács Boglárkáról, Kozák Lucáról, vagy Bátori Liliannáról kell szót ejteni, hanem „a 9. Klekner Hangáról, Enyingi Patrikról, aki a legjobb kieső volt 400 méteren, Beregszászi Renátáról, aki beállította egyéni csúcsát a selejtezőben, vagy Illovszky Dominikról, aki a negyedik magyar sprinter, aki 6.60-on belül tudta teljesíteni a távot”.
„Szóval nem akarok különbséget tenni, mert nekem nem ez a dolgom – tette hozzá. – Most már itt elég komoly eredmények vannak. És a magyar atlétika abszolút szintet lépett, abból a szemponból mindenképpen, hogy most már nem egy szakágra kell, hogy építsünk. Hanem egy ilyen fedettpályás Európa-bajnokságon is emelt fővel tudunk idejönni, meg aztán elhagyni is a helyszínt.”
„Nem teszünk mi elvárást az sportolóinkra. Mi azt gondoljuk, hogy nekünk az a dolgunk, hogy mindig az adott pillanatban, az adott helyzetben segítsük őket” – tette hozzá.