Kapcsolódó tartalom
A 23 éves sprinter „tudta élvezni a döntőt, felszabadultan ment be” a pályára, összességében pedig nagyon elégedett volt a nappal.
„Nyilván jobban örültem volna, ha kicsit jobb a helyezés vagy legalább hozom azt, amit az elődöntőben, de ez most rajtam múlott szerintem. Az első rajtnál, amit visszalőttek, ott sem jöttem el elsőnek, de azt éreztem, mozgásügyileg jobban helyén vagyok és lazább, a másodiknál nagyon ottragadtam, és onnantól kezdve Kamundji meg Dosso mellett nem könnyű ellazultan futni” – nyilatkozta.
Takács az előfutamban és az elődöntőben is országos csúcsot futott, a fináléban pedig 7.12 másodpercet, azaz élete három legjobb időeredményét érte el vasárnap az Eb-n, amire számított is, meg nem is.
„Jobb szerettem volna a sorrendet kicsit módosítani, ha utólag lehetne, de majd két hét múlva Kínában – reagált. – Azt tudtam, hogy jó a forma, és tudtam, hogy milyen állapotban vagyok. Kicsit mérgelődtem is szezon közben, hogy mindenki örült, hogy milyen stabil vagyok, de én azt éreztem, hogy nem ezt szerettem volna. Nem léptünk előre a tavalyi évhez képest.”
Hozzátette, első futása megadta a kellő löketet a folytatásra, de „sajnos a döntőre visszajött a rajtja”.
„Túl szép lett volna egy napon három jó rajt” – jegyezte meg nevetve.