Nemzeti Sportrádió
Most szól:
Élő Eredmények

Molnár Attila: Ha Zacher megnézné az egészségügyi állapotomat, lehet, egy szilveszterezővel lennék egy szinten

Molnár Attila: Ha Zacher megnézné az egészségügyi állapotomat, lehet, egy szilveszterezővel lennék egy szinten

m4sport.hu | Szerző: Szidor György
A friss Európa-bajnok Molnár szerint ha nem indul az Eb-n, most bajban lettek volna a riválisai, de a váltóban még így is meg akarja mutatni.

A friss Európa-bajnok Molnár Attila a negyedik helyen végzett szombaton férfi 400 méteren a nancsingi fedettpályás atlétikai világbajnokságon. A döntő után az M4 Sportnak nyilatkozva elárulta, elfáradt, de tisztában van vele, vasárnap még a váltóban teljesítenie kell.

Aki lecsúszik a dobogóról, mindig az első vesztes. Mindent beleadtam, a fizikai állapotom ennél rosszabb, mint ami látszik. Nem tudtam másra gondolni, csak ara, hogy menni kell. Szerencséjük, hogy elmentem az Eb-re” – mondta félig viccesen, félig komolyan.

Elárulta, most már rájött, miért hagyták ki egyes versenyzők egyik vagy másik világversenyt. De bevállalta a kettőt, amiről most már úgy érzi, ha nem így tesz, riválisai ma bajban lettek volna, hiszen a döntőben csak amerikaiak előzték meg őt.

Ha Zacher megnézné az egészségügyi állapotomat, lehet, egy szilveszterezővel lennék egy szinten. Ha felkötnének az EKG-ra, szerintem megállna a szívem. De menni kellett, mert ha azt mondják, Molnár Attila Magyarország, akkor menni kell, minden eltűnik, háttérbe vonul, nem fáj. Győztes szitu volt, mert ha érmet szerzek, akkor azért futok a váltóval, ha nem nyerek érmet, akkor azért„.

Senkinek nem kívánom azt a fájdalmat, amit most érzek testileg-lelkileg, ami igazából nem is fájdalom, hanem hiányérzet. Nem lennék maximalista, ha nem akartam volna azt is megnyerni. Január elsején aláírtam volna eddig a szezont. De nem lennék jó versenyző, ha most elégedett lennék, mert ők adják a bajnoki interjúkat” – összegzett

Molnár Attila számára még nem ért véget a világbajnokság, vasárnap ugyanis a 4×400 méteres váltóval fut a döntőben.

A 60 méteren elődöntőig jutott Takács Boglárka szerint a mozgása sokat nem változott az előfutamokhoz képest, de valahogy nem érezte olyan élesnek a lábait valamiért. „Fejben nem tudtam magam odatenni, koncentrációs bajban vagyok, talán kicsit túlgörcsöltem ezt az egészet” – mondta Takács.

Az a cél, hogy a sebességemet és a végét meg tudjuk tartani és a rajton kell még csiszolni” – összegzett, Takács, aki hozzátette, mentálisan más a terhelése egy Európa-bajnokságnak mint a világbajnokságnak, mert az Eb véleménye szerint roppant erős volt, erősebb, mint a világbajnokság.

Borítókép: Nancsing, 2025. március 22. A későbbi negyedik helyezett Molnár Attila a férfi 400 méteres síkfutás döntője után a nancsingi fedettpályás atlétikai világbajnokságon 2025. március 22-én. MTI/Czeglédi Zsolt

További tartalmak