Az olimpiai ezüstérmes kalapácsvető Halász Bence, a 400 méteren friss fedettpályás Európa-bajnok Molnár Attila, a 100 m gáton Eb-második Kozák Luca és a 60-on, 100-on és 200-on országos csúcstartó, fedett Eb-döntős Takács Boglárka is ott lesz a mezőnyben, de rajthoz áll Kozák Luca is, aki az Eb-döntőben az utolsó gátban bukott és nem tudta befejezni a versenyt.
„Nagyon bízom benne, hogy Tokió lehet a csúcs, úgy érzem, tartozik nekem valamivel és vissza kell mennem oda, hogy legalább 1-1 legyen a számlánk” – nyilatkozta az M4 Sportnak Kozák Luca, aki bízik benne, hogy országos csúcsot tud futni a japán fővárosban.
„Szeretnék jó eredményt elérni a Gyulai Memorialon augusztusban, mert onnan csak egy hónap a világbajnokság” – mondta Halász Bence, hangsúlyozva, a magyar atlétikának még nincs szabadtéri világbajnoka, és célja ezen változtatni. Elárulta, változtattak az edzésmunkájukon, ami hozzájárult ahhoz, hogy a a nicosiai dobó Európa-kupát megnyerte, ráadásul 78 méter feletti dobásokkal. „Bízom benne, hogy idén majd azért lehet szurkolni a Gyulai Memorialon, hogy legyen meg a 80 méter feletti dobás.”
„A világ nagyot fordult, de én ugyanaz a kisgyerek maradtam – fogalmazott Molnár Attila, hozzátette, hogy fel kellett dolgoznia a sikert, de ugyanolyan motiváltan fog továbbra is dolgozni. – Nagyon remélem, hogy most már kompetens tényezőként ott leszek mások szemében. Ezért teszem bele azt az edzésmunkát, amit minden nap elvégzek.”
A fedettpályán Európa-bajnok futó számára a Gyulai Memorial, mint verseny a „dobogón” van: „Ha nevezési díjat kellene fizetnem, akkor is indulnék a Gyulain.”
Gyulai Miklós, a magyar szövetség (MASZ) elnöke a hétfői sajtótájékoztatón elmondta, amikor 2011-ben a régi Puskás Stadionban először megrendezték a versenyt, azt a célt tűzték ki, hogy eljussanak oda, ahol most tartanak: a Gyulai Memorialt a világ egyik legjobb egynapos versenyeként jegyzik. „Számomra emocionálisan sokat jelent, hogy édesapánk emlékére egy ilyen eseményt tudtunk felépíteni” – tette hozzá.