A 25 éves, amerikai születésű svéd sportoló elmondta, minden versenyre úgy készül, mint egy lehetőségre, hogy valami nagyot alkosson, így ez a keddi, budapesti Gyulai István Memorialon sem lesz másképp.
„Valójában szinte minden versenyen a világrekordra gondolok. Mindig bízom magamban és mindig fejlődni szeretnék, ezért minden versenyre azzal a mentalitással megyek, hogy ha jók a körülmények, az időjárás és úgy érzem olyan formában vagyok, amiben lenni szeretnék, akkor képes lehetek megdönteni.Ez most sem lesz másképp, megint addig próbálom feszegetni a határaimat, ameddig csak tudom. Holnap is megpróbálom megdönteni a világrekordot, és remélem lesz pár jó kísérletem. Mindig ez a mentalitásom” – fogalmazott Armand Duplantis, aki sorra dönti meg a saját maga által felállított csúcsot: a jelenlegi rekord 6,28 méter, melyet június közepén, a stockholmi Gyémánt Liga-fordulón ugrott meg.
Kapcsolódó tartalom
Nem Armand lesz az egyetlen Duplantis a budapesti megmérettetésen: húga, Johanna is részt vesz a női rúdugrók versenyében, így azt mondta, igazán különleges lesz számára a keddi nap, mert most indulnak együtt először egy arany kategóriájú WA Continental Tour-versenyen.
„Ez lesz az első verseny ezen a szinten, melyen mindketten indulunk. Lépked előre a ranglétrán, mondhatni később érő típus, mint én. Én nagyon jó voltam fiatalon, ő is, de utána volt egy időszak, amikor nem tudta, mit is akar a sporttól, de azóta visszaszerezte a sport iránti szeretetét. Visszatért és nagyon jól akar teljesíteni, minél magasabb szinten. Ez lesz az első versenye ezen a szinten, ami nyilván nehéz lesz, de valahol el kell kezdeni: bele kell vetnie magát a mélyvízbe. Itt lesz az édesanyám, az édesapám, a menyasszonyom, a húgom pedig versenyezni is fog. Ez egy családi esemény lesz, ami igazán különlegessé teszi az egészet” – árulta el a svéd klasszis.
A Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíjat kedden 15:45-től az M4 Sport élőben közvetíti – a férfi rúdugrók versenye 16:30-tól, a nőké 16:40-kor kezdődik.













