A debreceni atléta, aki a Gyulai István Memorial Atlétikai Magyar Nagydíjon kedden 4,51 méterrel hetedik lett, 4,20-on kezdett, azt elsőre átvitte, majd a 4,40-et is. A következő magasságon, 4,50-en harmadikra jutott túl, a 4,60-at viszont egy kísérletből teljesítette. Ezzel beállította az országos csúcsot, amit az augusztus eleji hazai bajnokságon ért el. A folytatásban 4,70-re került a léc, ezzel a magassággal azonban már nem tudott megbirkózni Klekner Hanga. Győzött az idei fedett pályás vb-n aranyérmes francia Marie-Julie Bonnin 4,70-es eredménnyel.
Klekner Hanga szűk két héttel ezelőtt, az országos bajnokságon javította 4,60-ra az országos csúcsot, ezt most másodszor sikerült versenyen átugrania. A számban egyébként még szerepelt Armand Duplantis húga, Johanna is, ő a 12. helyen végzett.
Pénteken a női rúdugrás mellett a női magasugrást és súlylökést rendezték meg a lengyelországi viadalon, egyik sem volt GyL-szám. Magasugrásban az olimpiai és vb-címvédő ukrán Jaroszlava Mahucsih győzött 2,00 méteres eredménnyel, súlylökésben pedig a tavaly Európa-bajnok, idén a fedett Eb-n győztes holland Jessica Schilder bizonyult a legjobbnak 19,66 méterrel.
A Gyémánt Liga sziléziai állomását szombaton az M4 Sport+ élőben közvetíti.













