Lilianna gyermekkorától kezdve sportolt, belekóstolt többféle sportágba, hosszabb ideig szertornázott, azonban ott kiderült, kimagaslik a mezőnyből, mármint szó szerint értve, hiszen jóval magasabb volt mindenkinél. És ugyan ugrásban itt is remekül teljesített – remek “rugókkal” van megáldva – a testalkata mégsem passzolt a tornához. Ekkor, körülbelül hét évvel ezelőtt tért át az atlétikára, rögtön az ugrásokkal kezdett, végül az ötös- és a távolugrás az évek során eltűnt és maradt a magasugrásnál.

„Ebben voltam a legjobb – árulta el portálunknak adott interjújában a fiatal sportoló. – A szertorna után kipróbáltam más sportokat, elkezdtem az atlétikát és ott ragadtam.”

És milyen jól tette. A magyar atlétika egyik legígéretesebb versenyzőjévé vált az évek alatt, holott még csak 18 éves. Nevét eddig főleg az atlétikában jártasabbak ismerhették, 2025 elején azonban berobbant a köztudatba. Az ekkor már U18-as Európa-bajnok februárban a fedettpályás atlétikai világsorozat ezüstkategóriás versenyén, Besztercebányán 193 centiméterre javította egyéni rekordját, majd a szintén fedettpályás Eb-n, immáron a felnőttek között, kilencedik helyen végzett.

„Egyelőre nem érzem azt, hogy nagyot változott volna velem a világ azzal, hogy már a felnőttek között is megmutathattam magam, talán ez annak is köszönhető, hogy nem vagyok az a típus, aki kirakja minden egyes lépését valahova. Van már szponzorom, többen ismerik a nevem, de egyelőre nem érzek nagy különbséget az eddigiekhez képest” – mondta szerényen a magasugró, aki 5 év alatt 33 centimétert javított az egyéni csúcsán – 160-ról 193 centire.

A 18 éves Lilianna utolsó évét kezdi meg a középiskolában, jövőre érettségizik. Igyekszik minél hatékonyabban összeegyeztetni a tanulást és az atlétikát.

„Tanulok, amikor kint vagyok edzőtáborokban, pótolom az órai munkát, és ha hazaérek, megírom a dolgozatokat, mint egy átlagos diák. Próbálom összehangolni a kettőt, szerencsére a tanáraim is partnerek ebben.”

Saját bevallása szerint nem úgy indult az év, ahogyan edzőjével, Kun-Szabó Balázzsal eltervezték.

„Annyira nem kezdődött jól az idény, főleg talán azért mert sérült is voltam. Még a szeptemberi, limai U20-as világbajnokságon sérültem meg, elég sok edzésem kimaradt ősszel és télen.”

Harmadik versenyén, Udinében mégis megugrotta a 191 centiméteres magasságot, majd a negyediken a jelenlegi egyéni csúcsát, a 193-at.

„Kicsit talán számunkra is meglepő volt, hogy a 184-ről “hirtelen” megugrottam a 191-et, majd a 193-at, de nagyon örülök neki, hogy sikerült. Ezzel az eredménnyel pedig kijutottam a felnőtt Eb-re” – értékelte az év elejét Bátori, aki Apeldoornban a már említett kilencedik helyen végzett.  „Meglepő volt, mert bár a téli szezonjaim jól szoktak sikerülni, általában javítok az előző eredményeimen, de ennyire jóra mégsem számítottunk. A miértjét nem tudom megmondani, de úgy éreztem, hogy az a 90-es eredmény nagyon benne maradt az előző évemben és most jött ki.”

Bátori Lilianna 193 centiméteres ugrása és az öröm pillanatai:

Jött a nyár és a jó idő, elkezdődött a szabadtéri versenyszezon, amit leginkább az “érdekes” jelzővel tudott illetni.

„Azokon a versenyeken, ahol jó eredményt értem el, általában nem ugrottam jól, ahol jól ugrottam, ott pedig nem lett jó az eredmény. Tudtuk, hogy miért nem megy, de nem tudtunk rajta változtatni. Frusztráló volt, hogy éreztem, jó formában vagyok, hogy mennie kellene, mert gyorsabb és erősebb vagyok, mint télen voltam és bármennyire akartam, bármennyire próbálkoztunk, nem jött az az eredmény, amit vártunk.”

Nyilvánvalóan kíváncsiak voltunk arra, mi lehetett az oka annak, hogy az eredmények nem tükrözték a valódi tudást. Kiderült, hogy tulajdonképpen egy mentális gát miatt nem ment úgy, ahogyan szerették volna.

„Volt egy kisebb problémám még májusban, amin fejben nem tudtam túltenni magam, nem tudtam felszabadultan ugrani, féltem megcsinálni azt a mozgást, ami télen ment. Sem az edzések, sem a versenyek nem mentek jól, emiatt kicsit elkezdtem pánikolni, hogy miért nem megy. Aztán ahogy sikerült ezt a gátat legyűrni magamban, elkezdett jobban menni a versenyzés, egyre magabiztosabb lettem” – hozzátette, nagyon sokat segített neki, hogy ebben az időszakban elkezdett együtt dolgozni egy sportpszichológussal.

Augusztus elején Finnországban rendezték az U20-as Európa-bajnokságot, amire abszolút esélyesként utazott ki.

„Mindenkinek nagyon egyértelmű volt, hogy meg fogom nyerni, kivéve nekem. Hiába volt a legjobb eredményem ebben az évben, ami igaz, de nyáron 185-öt ugrottam, ez pedig közel sincs ahhoz. Úgy álltam hozzá, hogy oké, a döntőbe mindenképpen be kell kerülni, hiszen még a rosszabb versenyeimen is ugrottam 180-at. A döntőben pedig már az is jó érzés volt és elégedetten mentem oda Balázshoz, mikor megugrottam a 186-ot, végül 189 lett, amivel megnyertem a versenyt, nagyon boldog voltam.”

A Vasas atlétája ekkor még nem tudta biztosan, hogy részt vehet a világbajnokságon, hiszen a kvalifikációs szintet, ami 197 centiméter, nem ugrotta meg. Mivel összesen 36 versenyző indulhat és ennyien nem ugorják meg a szintet, a világranglista alapján feltöltik a mezőnyt. Az Eb után már nem versenyzett, így csak várták azt, hogy hányadik helyen végez a világranglistán. Ebben az időszakban ki is került a biztosan utazó 36-ból, de végül bekerült a neve a legjobbak közé, kijutott a tokiói viadalra.

„Félig-meddig tudtuk, hogy ott leszek, de persze meg kellett várni a hivatalos értesítőt – mondta el Lilianna, aki éppen egy edzőtársa születésnapi buliján kapta meg azt a bizonyos emailt. – Azt hiszem az volt az első, hogy elküldtem Balázsnak az emailt és beszéltem a szüleimmel.”

Elmondása szerint nem izgult a kiutazás előtt: „Egyedül azért, hogy meglegyen a csomagom, mikor leszállunk” – tette hozzá nevetve.

A magyar csapat már a vb-t megelőzően elrepült Japánba, mert részt vettek egy akklimatizációs edzőtáborban. A stadionban a versenye előtt egyszer volt kint, megnézte a férfi magasugrás döntőjét, valamint Halász Bencéék kalapácsvetés döntőjét is.

Óriási szó, hogy ilyen fiatalon részt vehetett egy világbajnokságon, a közeg és a versenyzés is teljesen más, mint mikor a korosztályával versenyez.

„Sokkal többen nézik, mint az utánpótlásversenyeket, sokkal nagyobb stadionban vannak és tényleg érdekli az embereket, mi zajlik a pályán. Amikor a felnőttekkel versenyzek, nem érzem azt, hogy nekem a legjobbnak kell lennem, elég, ha a legtöbbet hozom ki magamból, nem kell senkit sem legyőznöm, nincs rajtam ez a fajta nyomás – avatott be az érzéseibe a magasugró, aki felszabadultabban tudott versenyezni Tokióban, mint az U20-as Eb-n. – Az U20-as tornán fontosabb volt a helyezés, a világbajnokságon szerintem fontosabb az eredmény.”

Az ellenfeleket illetően megjegyezte, mindenki nagyon kedves, mindenkinek van pár jó szava. „Nem ellenségek vagyunk, szerintem elsősorban magunkkal versenyzünk, nem egymással, saját magamat kell legyőznöm, a saját teljesítményemet kell mindig túlszárnyalni, az már csak egy ráadás, ha ebből egy remek helyezés jön ki.”

Összességében pozitív érzésekkel utazhatott haza Tokióból, habár ott motoszkál benne, hogyha sikerül átugrania azt a 192 centimétert, akkor döntőbe juthatott volna egy felnőtt világbajnokságon. „Mondhatjuk, hogy »mi lett volna ha«, de ezen már nem tudunk változtatni, jelenleg örülök annak, hogy a 188-at átugrottam, nem hiányzott az, hogy ezen a magasságon kelljen beszállnom.” (a döntőben ez volt a kezdő magasság)

Most egy kis pihenő következik a versenyek terén, hogy aztán majd újult erővel vesse bele magát a munkába és készüljön az augusztusi, oregoni U20-as világbajnokságra, majd a felnőtt Európa-bajnokságra. „Azt egyelőre nem tudjuk hogy csak az egyiken indulok vagy mindkettőn, ez majd még kiderül. Szeretném azt elérni, amit erre a nyárra terveztünk, hogy a 190-et stabilan ugrom, ezt kellene megvalósítani.”

És, hogy miért is ő a magyar atlétika egyik legnagyobb reménysége, arról edzőjét, Kun-Szabó Balázst kérdeztük:

„Ez nyilván sok összetevős, kell hozzá egy olyan alkat, ami neki is megvan, kell gyors, robbanékony izomzat. Megvan benne az a koordinációs készség, ami lehetővé teszi azt, hogy megfelelő technikával ugorjon, bele tudjon nyúlni a mozgásba. A harmadik a lélektani dolog, hogy fejben mennyire tud koncentrálni, hiszen századmásodperceken múlik az, hogy milyen tempóban és ritmusban érkezik oda a léchez. El kell tudnia képzelni az ugrás előtt, hogy ő át tudja ugrani azt a magasságot. Azt gondolom, hogy egy nagyon jó versenyző típus, szereti is a kihívásokat, ez nem összenyomja őt, hanem abszolút motiválja.”