A hármasugrók selejtezőjében a kvalifikációs szint 16,60 méter volt, a magyar ugró viszont 16,23-as egyéni csúccsal érkezett a versenyre, ráadásul úgy, hogy hosszú ideje nem versenyzett sérülés miatt.
Ilyen előzmények után úgy tűnt, kevés az esélye a fináléba jutásra. Az első ugrás nem is sikerült, a második sorozatban viszont kiválóan teljesített, 16,06 méternél ért a homokba, amivel összesítésben döntős helyre került. A folytatás izgalmasan alakult, s mivel a harmadik, utolsó körben a magyar atléta elmaradt a deszkától és nem tudott javítani (15,73 m), a riválisain is múlott a sorsa. Amikor befejezte versenyét a 13. helyen állt, ám még mindkét csoportban több olyan ugró volt hátra, akik képesek 16,06-nál jobbra. A vége viszont magyar szempontból kiválóan alakult, csak egyetlen rivális került Szenderffy elé, aki így nagy bravúrt elérve bejutott a fináléba.
Szenderffy Dániel nehezen hitte el, hogy bejutott a döntőbe:
„Úgy éreztem, mellém áll a szerencse, nagyon jól alakult. A szezon elején eleve úgy álltunk neki, hogy döntőzzünk az Eb-n, ami sikerült. Nem sok esélyt láttam már előzetesen, mindenki jobb idei eredménnyel jött, de most nekem volt szerencsém. Az első ugrásnál is éreztem, hogy közel van a 16-hoz, de beléptem, aztán rázott a hideg, hogy tudok akár 16.40-et is ugrani. Jobban el kell hinni, hogy tudok, főleg a hajlítósérülésem után, mert most kicsit félősen álltam oda” – értékelt Szenderffy, akinek az interjú közben Gálpál Zsombor tízpróbázó kolléga is gratulált.
A döntőt szombaton közép-európai idő szerint 21.17 órától rendezik.
Szerda este két számmal folytatta versenyét a tízpróbázó Gálpál Zsombor, akinek a délelőttje nem sikerült jól és a 21. helyről várta a folytatást.
Előbb a magasugrást teljesítette a mezőny. A BHSE többpróbázója 1,78 méteren szállt be, és kezdőmagasságát, majd az 1,81-et is elsőre vitte, aztán 1,84-en és 1,87 méteren másodikra jutott át. A folytatásban 1,90-en – különösen harmadikra – nagyon közel volt ahhoz, hogy átjusson a léc felett, ám ez végül nem sikerült, így 687 ponttal fejezte be a számot, és a 22. helyre csúszott vissza.
A napzáró tusa a 400 méter volt, amelyben Gálpál a legerősebb futam kettes pályáján futott és 48.42 másodperces (889 pont) eredménnyel ért célba a hetedik helyen. Összességében ezzel a 14. legjobb volt a mezőnyben, összetettben pedig újra a 21. pozícióba lépett fel. Csütörtökön délelőtt a 110 méter gáttal folytatódik a tízpróba, melyben a világbajnok német Leo Neugebauer áll az élen 4483 ponttal.
„A nap második fele jobban sikerült, mint az első, de a négyszáztól többet vártam, nem jött ki annyira, a végét nem tudtam kilépni igazán. Próáblom meglátni ebből a jót, a tapasztalatot, miből lehet tanulni, bár kevesebb, de voltak jó mozzanatok azért” – értékelt az M4 Sportnak Gálpál Zsombor.
Az atlétikai Eb szerda esti programjában Szenderffy mellett Takács Boglárka is döntőbe jutott, 400 méter síkfutásban – ahol egyedül Magyarország mondhatta el magáról, hogy két versenyzővel szerepel a döntőben – Molnár Attila negyedik, Enyingi Patrik hetedik helyen végzett.













