A BHSE sportolója szerdán önmagához képest visszafogottan teljesített és öt szám után 3897 ponttal a 21. helyen állt. Csütörtökön a hatodik próba, a 110 méter gát előtt jelezte, hogy sérülés miatt nem folytatja a viadalt.
„Már volt egy két hónapja húzódó sérülésem, ami hol jobb, hol rosszabb fázisokban volt. Ma reggel kijött az eddigi talán legrosszabb része, a hajlítómban éreztem fájdalmat, megpróbáltam bemelegíteni, de végül úgy döntöttünk, hogy nagyon kockázatos lenne odaállni. Nehéz döntés volt, az edzőm teljes mértékben rám bízta, ez az első tízpróba, amit ilyen eseményen nem tudtam végigcsinálni” – árulta el döntésének hátteréről Gálpál Zsombor.
A csütörtök délelőtti programban így két magyar szerepel: az U20-as világbajnoki ezüstérmes magasugró, Bátori Lilianna 11.55-kor kezd a selejtezőben, míg Palkovits István 12.30-kor a 3000 méter akadály első előfutamában rajtol.













