A fiatal magyar 6407 ponttal zárt és 156 pontot javított a tavaly óta általa tartott U20-as rekordon, bár a WA szabályai szerint hiába 19 éves, már nem számít U20-asnak, így nem hivatalos a csúcsdöntés. Az eddigi U23-as csúcsot – melyet Krizsán Xénia ért el 2015-ben – 85 ponttal múlta felül.
„A két cél az volt, hogy a lengyel és az olasz lányt látótávolságon belül tartsam. Eredetileg végig a lengyel mögött akartam futni, de amikor láttam, hogy az olasz előre ment, muszáj volt nekem is menni” – nyilatkozta Kriszt, akinek sokat jelent az új U23-as csúcs.
„Igazából nem leptem magam annyira, tudtam, hogy képes vagyok egy hasonló eredményre, csak nem voltam benne biztos, hogy ez most vagy idén fog kijönni. Nem kellett hatalmas újdonságot csinálni semmiből, csak azt amit tudok” – árulta el a hétpróbázó, hozzátette, magához képest is nagyon jól sikerült a súlylökés és a távolugrás.
Kiemelte, nemcsak az ő munkája van benne, hanem az edzőjéé, valamint az egész csapaté, akik azért dolgoznak, hogy ő ott lehessen egy ilyen versenyen. Úgy véli, jól időzítették a formát, csak felszabadultan kellett versenyeznie és azt csinálnia, amit tud.
„Nem is tudok kiemelni egyetlen momentumot a két napból, az egész egyben jó volt. Úgy érzem, éretten tudtam versenyezni. Menet közben a nagy nevek között is azt éreztem, hogy itt a helyem és, hát, hatodik lettem, úgyhogy ezek szerint tényleg itt a van.”













