Musorujsag
Élő Eredmények
 

Az UEFA két BL-meccstől tiltotta el Sergio Ramost

m4sport.hu
Szándékosan szerzett sárgájával egymeccses eltiltást akart, de az UEFA külön büntette a számító játékost.
Barcelona-Real Madrid - Sergio Ramos gólöröme az egyenlítő találatát követően.  Fotó: EPA/Alberto Estevez Sergio Ramos  Fotó: EPA/Alberto Estevez

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága két mérkőzéstől eltiltotta Sergio Ramost, a Real Madrid csapatkapitányát. A játékos az Ajax elleni nyolcaddöntő első meccsén 2-1-es madridi vezetésnél a 90. percben sárga lapot érőn vágta fel Kasper Dolberget. Mivel ez volt az idei sorozatban a harmadik sárga lapja, ez magával vonta, hogy eltiltás miatt nem szerepelhet majd a párharc második mérkőzésén.

Később azonban elismerte, akarattal szedte össze a büntetést, mert így egymeccses eltiltása után a negyeddöntőket már tiszta lappal kezdhesse. „Igen, az igazság az, látva az eredményt szem előtt tartottam ezt a dolgot. Ez nem az ellenfél alábecsülése. Néha előfordul, hogy döntéshelyzetbe kerülünk. És én így gondoltam jónak” – mondta a világ-, és Európa-bajnok védő a Marcának.

Az UEFA azonban keresztül húzta a számítását, és úgy döntött, kétmeccses eltiltással bünteti. A fegyelmi testület indoklása szerint szándékosan provokálta ki az eltiltást, emiatt súlyosbította a testület a szankciót, így ha továbbjutnak, az amszterdamiak elleni visszavágó mellett, az első negyeddöntőt is ki kell hagynia.

A nyolcaddöntős párharc második mérkőzését jövő kedden játsszák a Santiago Bernabéu stadionban, a találkozót az M4 Sport és az m4sport.hu élőben közvetíti.

További tartalmak