Musorujsag
Élő Eredmények
 

„Imádlak titeket, srácok!" – Kane extázisban gratulált csapattársainak

m4sport.hu
Harry Kane sérülés miatt nem léphetett pályára a Tottenham Hotspurs - Manchester City BL-elődöntő elképesztőre sikerült visszavágóján. A Spurs elsőszámú csatára otthon nézte meg a találkozót, mely után természetesen gratulált csapatának.

Őrületes meccsen jutott a története során először a Bajnokok Ligája elődöntőjébe a Tottenham Hotspur együttese. A bravúr annak ellenére is sikerült, hogy a londoniak csapatkapitány nem játszhatott a visszavágón, mert az első meccsen egy szerencsétlen szituációban megsérült.

Persze a televízió képernyőjén keresztül követte a találkozót – párszor biztosan le is izzadt közben –, és egy Twitter-oldalára feltöltött videóban kiabálva gratulált csapattársainak.
„Imádlak titeket, srácok!” – írta a posztban Kane.

A végül továbbjutást jelentő gól szerzője, Fernando Llorente is bámulatos estének titulálta a szerdait, úgy véli, ez több, mint amit álmodni mertek.

Persze nemcsak Kane reagált a történtekre, a mérkőzés után a játékosok is megrohamozták közösségi oldalaikat.
Jan Vertonghen szavakat sem talált az elképesztő mérkőzésre:

A duplázó Szon Hung Min „Elődöntő! Micsoda utazás!” – felkiáltással konstatálta a történteket.

A Manchester City szintén két gólt szerző támadója, Raheem Sterling csütörtök reggeli posztjában köszönte meg a szurkolók biztatását:
„Szívfacsaró eredmény a kemény munka után, melyet beletettünk ebbe a negyeddöntőbe. Borzasztó nehéz lesz elfogadni, de büszkék lehetünk arra, amit mutatunk, arra, ahogyan támogattatok minket és ahogy a szívünk együtt dobbant a klubért.”

Leroy Sané szerint „a futball néha kegyetlen tud lenni”, de erősebben térnek vissza.

További tartalmak