Musorujsag
Élő Eredmények
 

Ten Hag: Csodálatos este volt

M4 Sport/MTI
A Tottenham edzője megvédte sérülésektől megtizedelt csapatát az Ajaxtól hazai pályán elszenvedett BL-elődöntős vereség után, míg az Ajax mestere szerint csodálatos este volt a keddi.

Az amszterdami csapat Van de Beek 15. percben szerzett góljával nyert 1–0-ra a londoniak vendégeként a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, így kedvező helyzetből várja a jövő szerdai visszavágót, amelyet az M4 Sport és az m4sport.hu is élőben közvetít.

Mauricio Pochettino, a hazaiak menedzsere szerint sérülésektől és eltiltástól sújtott csapata hősiesen küzdött, és bár a visszavágó nagyon nehéznek ígérkezik, él még a továbbjutás reménye. „Még semmi sem dőlt el, de a folytatás nagyon nehéz lesz az elvesztett hazai meccs után. Készülünk a visszavágóra, ahol megpróbálunk nyerni. Szükségünk van a jó eredményre, a győzelemre ahhoz, hogy bejussunk a döntőbe. Olyan a csapatunk, amilyen, de én örülök ennek az együttesnek, a játékosok és én is ugyanúgy gondolkodunk, mégpedig hogy a mai helyzetben hősökként dolgoztunk, de természetesen az első félidő nem alakult túl jól. A körülményeket figyelembe véve jól küzdöttünk és él még a remény, hogy javíthatunk” – fogalmazott az argentin szakember a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

Pochettino hozzátette, hogy nem találták meg a játék ritmusát. „Megfelelő volt a hozzáállásunk, de nem tudtunk mit kezdeni az ellenféllel. Az Ajax energikusabb és kezdeményezőbb volt, a bekapott gól pedig fájdalmas.” Hozzátette ugyanakkor, hogy a második félidőben mutatott játék alapján még van remény a visszavágóra.

Erik ten Hag, az Ajax edzője természetesen elégedetten nyilatkozott, elsősorban csapata egységes fellépését dicsérte, bár megjegyezte, hogy a gól után megzavarta őket a Tottenham új taktikája. „Csodálatos este és nagyszerű eredmény volt. Nagyon erősen kezdtünk és azonnal belevetettük magunkat a játékba. Úgy vélem, a találkozó első szakaszában teljes mértékben uraltuk a játékot. Fantasztikus gólt szereztünk, amely után a Tottenham megváltoztatta játékrendszerét, másik taktikára váltott, így sokkal közvetlenebbek voltak. Ez jó néhány problémát okozott nekünk, de ezzel kalkulálhattunk volna. A szünetet követően jobban kellett volna megtartanunk a labdát, mert a második félidőben kevesebbet birtokoltuk azt. Nagyszerű volt a csapatunkban, hogy nagyon keményen harcoltunk, a játékosok pedig nagyon jól teljesítettek” – nyilatkozta a holland tréner. „Nyertünk, elégedettek vagyunk, de még csak félúton járunk. Csodálatos, ahogy mindenki együtt harcolt, és beleadta a maga részét a sikerbe” – tette hozzá.

A győztes gólt szerző Donny van de Beek úgy vélekedett, hogy főként az első fél órában kerekedtek az angolok fölé. „Harminc percig mi irányítottunk, utána viszont keményen kellett küzdenünk. A második félidő igazi csatát hozott, hasonlóra számítok jövő héten odahaza a Johan Cruyff Stadionban is” – jelentette ki a 22 éves középpályás, akinek csapata a Real Madrid és a Juventus után újabb idegenbeli győzelmet aratott az egyenes kieséses szakaszban.

További tartalmak