Musorujsag
Élő Eredmények
 

A PSG híveit nem csitította Neymar ollózása: távozását követelik

A PSG híveit nem csitította Neymar ollózása: távozását követelik

m4sport.hu/Record
A Paris Saint-Germain szurkolói nem hajlandóak elfelejteni a csapat brazil csillagának nyári hozzáállását, pedig a hétvégén Neymar csodálatos ollózása 3 pontot hozott a klubnak.

Neymar szombaton este a Strasbourg ellen a 92. percben szerezte meg a győzelmet érő gólt, de ezzel még közel sem engesztelte ki a rá fújó szurkolókat.

A nyár folyamán slágertéma volt az átigazolási piacon, hogy a PSG brazilja nem akar Párizsban maradni, és kizárólag korábbi klubjához, a Barcelonához hajlandó elmenni.

Vágya végül nem teljesült, kénytelen volt a PSG-nél maradni. A hétvégén játszotta első hivatalos mérkőzést a szezonban a piros-kékek mezében, ráadásul hazai pályán, a Parc des Princesben. Saját közönsége hangosan fütyülte őt az egész meccs alatt.

Bár a góljának nyilván örültek – mégiscsak 3 pontot ért -, tartják magukat ígéretükhöz, hogy a támadó Canossája a „megbocsájtásig” hosszú ideig tart.

Kedden délelőtt, a stadion tőszomszédságában újabb jelét adták annak, hogy nem szeretik Neymart, gyakorlatilag látni sem akarják.

A Parc des Princes előtt található egyik zebra elé írták nagybetűkkel, a brazil anyanyelvén, portugálul: „Neymar, takarodj”.

Szerdán este a francia bajnok a Real Madridot fogadja, a kilátogató nézők java valószínűleg örömmel veszi, hogy nem kell néznie a brazil játékát, aki az elmúlt szezonban tett nyilatkozatai miatt eltiltását tölti a BL-mérkőzésen.

Borítókép: "Neymar, takarodj" (Forrás: Record)

További tartalmak