Bajnokok Ligája

Szoboszlai Dominik neve ígéretes BL top10-ben tűnt fel

Kedden kezdődik a lényeg, nyolc mérkőzéssel elrajtol a 2019/20-as Bajnokok Ligája csoportköre. A legnagyobb sztárok mellett számos többé-kevésbé ismert, feltörekvő játékos lép majd pályára, szerencsére hosszú idő után egy magyar futballista neve is feltűnik azon ígéretek között, akinek az előttünk álló idény hozhatja meg a nemzetközi áttörést.

Az M4 Sport kedden a Dortmund–Barcelona, szerdán az Atlético Madrid–Juventus összecsapást közvetíti élőben.

Gulácsi Péter és Willi Orbán, az RB Leipzig két válogatott játékosa, valamint Szoboszlai Dominik, az Red Bull Salzburg középpályása képviseli hazánk színeit a BL-ben.

Míg a két lipcsei másodszor fut neki a BL-csoportkörnek, kezdésként a Benfica otthonában (ellenfelük a Zenit és a Lyon lesz még az egyik legérdekesebbnek ígérkező csoportban), Szoboszlai kedden debütálhat a legrangosabb klubsorozatban, amennyiben pályára lép a belga Genk ellen, ebbe a csoportba a címvédő Liverpool és a Napoli került még be.

A 18 éves középpályás elárulta, már gyermekkorában is arról álmodott, hogy a pályán hallgathassa a BL himnuszát.

Ha ez kedden megtörténik, azonnal rekordot dönthet: a maga 18 évével és 327 napjával Szoboszlai Dominik lesz a Bajnokok Ligája történetének legfiatalabb pályára lépő magyarja, Lisztes Krisztián csúcsát átadva a múltnak.

Szoboszlai Dominik gólpasszal debütált az Euópa Ligában. (fotó: GettyImages)

Az Euópa Ligában már megmutatta magát a Napoli ellen (fotó: GettyImages)

Az amerikai Bleacher Report a BL-rajt előtt olyan játékosokat gyűjtött egy top10-es listába, akinek a közelmúlt fejlődését látva nemzetközi szintű áttöréssel, akár karriert meghatározó mérkőzésekkel kecsegtet az előttünk álló szezon.

A lista 6. helyén emelték ki Szoboszlai Dominiket, akiről Sam Tighe azt írja, „varázslatos technikával rendelkezik, ezt pedig minden passznál és lövésnél demonstrálja”.

Hozzáteszi, magassága ellenére rendkívül gyors és kiváló az állóképessége. Mindegy, hogy hol kapja meg a labdát, villámgyorsan felméri a helyzetet és építi tovább a támadást egy jó ütemű átadással vagy bontja meg az ellenfél védelmét egy kulcspasszal. Tehát fejben is kiemelkedő.

Megemlítik kiváló rúgótechnikáját a rögzített játékhelyzeteknél, utalva a Szlovákia ellen szerzett góljára, amely az első volt a magyar válogatottban.

Szoboszlai Dominik (Fotó: GEPA)

Szoboszlai Dominik (Fotó: EPA)

A listában egyébként az Ajax mellett a Salzburg az, amely két játékossal van jelen, az 19 éve norvég csatár, Erling Haland a negyedik helyen végzett.

A nyolcadik helyen találjuk a spanyol Dani Olmót, aki a Danimo Zagrebben a Ferencváros elleni BL-selejtezőn is bizonyította, miért tartják óriási tehetségnek.

(fotó: MTI/Illyés Tibor)

A hetedik Stefano Sensi már 24 éves, de a Sassuolótól igazolt Inter-középpályás parádés formában kezdte a szezont (három bajnokin két-két gól és gólpassz), érdemes lesz szemmel tartani, a Dortmund és a Barcelona ellen pedig lesz is alkalma, hogy dobbantson egy nagyot.

Az említett Ajax-játékosok közül az egyik az eredetileg De Ligt helyére igazolt, azóta védőből középpályássá konvertálódó Lisandro Martínez (5.), akinek hamarosan az egekbe szökhet az értéke.

(fotó: EPA/VI-Images / Maurice van Steen)

A másik a 18 éves, holland születésű jobbhátvéd, Sergino Dest, aki sűrű nyári hónapokon van túl: júniusban még az U20-as vb-n szerepelt az Egyesült Államokkal, majd három mérkőzésen a BL-selejtezőben is pályára lépett, azóta pedig egy új szerződést is kapott nevelőklubjától.

Az első hely a legkevésbé meglepő, a Barcelona új csodatinije, a csupán 16 éves Ansu Fati első mérkőzéseivel olyan magasra tette a lécet, hogy Neymar nevét lassan már hallani sem akarják a Nou Camp környékén. A La Ligában már megkezdte a rekordok átírását, kedden a Bajnokok Ligája legfiatalabb gólszerzője lehet.

(fotó: EPA/Alejandro Garcia)

A teljes listát ide kattintva tekintheti meg.

További hírek