Musorujsag
Élő Eredmények
 

Balhé az Inter öltözőjében a Slavia elleni iksz után a BL-ben

Balhé az Inter öltözőjében a Slavia elleni iksz után a BL-ben

m4sport.hu/Marca
Alig kezdődött el a szezon, de folyamatosan hallhatjuk, olvashatjuk, hogy pár csapatnál nem kifejezetten jó az öltözői hangulat. Az egyik ilyen „puskaporos hordó” a PSG-é, amely komoly problémákat okoz a csapat körül dolgozóknak (Neymar és Icardi esete), főként a vezetőedzőnek, Thomas Tuchelnek, de a jelek szerint az olasz Internazionaléban is forrnak az indulatok.

Kedden este az olasz Internazionale a cseh Slavia Prahát fogadta a Bajnokok Ligája F csoportjában, amelyben még a Barcelona és a Borussia Dortmund is található, ezért minden egyes megszerzett pont nagyon fontos lehet a végelszámolásban.

Ehhez képest az Antonio Conte által irányított milánói kék-feketék hazai pályán, Barella 92. percben szerzett góljával tudtak legalább egy pontot megmenteni, a kvartett papíron leggyengébbnek számon tartott csapata, a Slavia Praha ellen (1-1).

Nem jó előjel az olaszoknak, de nem csupán a BL-ben, ugyanis a hétvégén rendezik a Serie A-ban a milánói derbit (szombaton este), és az olasz La Gazzetta információi szerint igencsak puskaporos a hangulat a gárda öltözőjében.

Az újság szerint Slavia elleni BL-meccs lefújása után az öltözőben egymásnak esett a belga Romelu Lukaku és a horvát Marcelo Brozovic. Úgy tudják, hogy Lukaku megkérte a csapattársait, hogy a jövőben próbálják meg jobban támogatni a támadásokat, úgy, ahogyan azt Conte előzetesen felvázolta a taktikai megbeszélésen, mert egyedül nem tud megbirkózni több védővel.

Brozovic – aki a mérkőzés 71. percében a csere sorsára jutott –  is fültanúja volt a belga beszédének és magára vette a kritikát. Felállt a helyéről, keresetlen szavakkal illette csapattársát, majd lökdösni kezdte.

Mindez a teljes csapat szeme láttára történt, a többiek kénytelenek voltak megfékezni a két feldühödött, ordibáló játékost, mielőtt komolyabb verekedés törne ki. Állítólag a dulakodás közben Brozovic részéről egy pofon is elcsattant.

További tartalmak