Musorujsag
Élő Eredmények
 

A Liverpool Kloppal verhetetlen a BL-ben az Anfielden

m4sport.hu
Szalah a harmadik afrikai játékos Drogba és Eto'o után, aki már legalább 20 gólt szerzett a BL-ben.
 Jürgen Klopp érthetően örült a Salzburg elleni győzelem után. EPA/PETER POWELL 

A Liverpool 4-3-ra nyert a Szoboszlai Domnikkal felálló Salzburg ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában. A Pool már 3-0-ra is vezetett, de a vendégek egyenlíteni tudtak, végül Szalah – második – gólja döntött.

A győzelem azt is jelenti, a Pool Jürgen Klopp irányításával továbbra is veretlen az európai kupaporondon, 16 győzelem mellett, négy döntetlen a mérlege. A Salzburg az első csapat amelyik a Bajnokok Ligájában három gólt szerez az Anfielden, amióta a Real Madrid 2014-ben 3-0-ás győzelemmel távozott.

A Poolnak csak egyszer nem sikerült három lőtt góllal meccset nyernie hazai pályán az európai porondon, 2017-ben a Sevoillával játszottak 3-3-as döntetlent.

A hazaiaknál Mohammed Szalah két gólt lőtt, ezzel Didier Drogba (44) és Samuel Eto’o (30) után a harmadik afrikai játékos, aki legalább 20 BL-gólt szerzett. A második gólt szerző Andrew Robertson az első skót védő 2007 óta, aki betalált a Bajnokok Ligájában, erre legutóbb Stephen McManus volt képes, aki a Celtic színeiben az AC Milannak talált be.

A vendégek góljai közül az első szerző Hwang Hee-Chan az első ázsiai játékos, aki két első BL-meccsén is gólt szerzett. A második gólt jegyző Takumi Minamino a hetedik japán játékos, aki gólt lőtt a sorozatban Shinji Kagawa (4), Keisuke Honda (3), Shunsuke Nakamura (2), Shinji Okazaki, Junichi Inamoto és Atsuto Uchida után.

A harmadik gólt szerző Erling Braut Haaland a negyedik labdarúgó, aki legalább négy gólt szerez az első két Bajnokok Ligája meccsén, előtte Marco van Basten (1992/93), Diego Simeone (1996/97) és Didier Drogba (2003/04) volt erre képes. Emellett ő a második norvég labdarúgó John Carew után, aki egy kiírásban több mint három gólt szerzett, ráadásul ehhez mindössze két meccsre volt szüksége.

További tartalmak