Bajnokok Ligája

Gnabry apja eltiltotta fiát a Bayerntől

Már tízévesen a Bayern Münchenhez igazolhatott volna Serge Gnabry, a Tottenham Hotspur otthonában 7–2-re megnyert BL-meccs hőse, édesapja azonban megvétőzta, hogy fia a bajor klubhoz igazoljon.

A Bayern a Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában egygólos hátrányból nyert 7–2-re a Tottenham ellen, a találkozón a 24 éves német válogatott jobbszélső négyszer is betalált.

Gnabry 2017-ben nyarán igazolt a Bayern Münchenhez, ez azonban már 14 évvel korábban is megtörténhetett volna, ha édesapja megengedi neki. „Baromi mérges voltam, totálisan kikészültem, még sírtam is. De apám kemény maradt” – nyilatkozta a játékos a Bayern München 51 című magazinjának (a klub otthona a Säbener Straße 51. szám alatt található, innen az újság címe).

Az atyai tiltás oka az volt, hogy szerette volna testközelből figyelemmel kísérni fia fejlődését, ezért edzőként is részt kívánt venni a munkában, erre pedig a Bayernnél nem volt lehetőség. „Csak 12 évesen igazolhattam a VfB Stuttgartba, és utólag el kell ismernem, hogy apám döntései nem voltak rosszak” – tette hozzá Gnabry.

A korábbi elefántcsontparti válogatott Jean-Hermann Gnabry egészen fia 15 éves koráig volt edzője is, amikor a fiatal játékos az Arsenal utánpótlásához került. Mivel Gnabry nem tudott maradandót alkotni az Ágyúsoknál, 2015-ben kölcsönadták őt a West Bromwich Albionnak, de ott se nagyon kapott játéklehetőséget. „Serge azért jött ide, hogy játsszon, de szerintem jelenleg nincs azon a szinten, hogy játszhasson” – nyilatkozta akkoriban Tony Pulis, a West Bromwich edzője, aki a keddi meccs után a Sky Sportsnak elismerte, hogy alaposan meglepődött korábbi futballistája játékának láttán.

Serge Gnabry első gólja a Tottenham–Bayern BL-csoportmeccsen (Fotó: EPA/Andy Rain)

Gnabry 2016 nyarán igazolt a Werder Bremenhez, onnan érkezett Münchenbe 2017-ben. Egy szezont Szalai Ádám csapattársaként töltött a Hoffenheimnél, ahol 22 Bundesliga-mérkőzésen lépett pályára, és tíz gólt szerzett. Tavaly nyáron került vissza a bajorokhoz, ahol az új edző, Niko Kovac számított a játékára. A jobbszélső a német válogatottban tíz meccsen kilenc gólt szerzett, klubjában pedig a mostani szezonban nyolc mérkőzésen ötször talált be, és négy gólpasszt is adott.

Úgy tűnik tehát, hogy Gnabry révbe ért, ez pedig igazolni látszik a papa egykori döntését.

Niko Kovac, a Bayern München vezetőedzője abban bízik, hogy nem száll Gnabry fejébe a dicsőség. „Az a lényeg, hogy egy ilyen különleges este után négy nappal is tudni kell ugyanilyen teljesítményt nyújtani. Remélem, nem száll a fejébe és fel tudja dolgozni – nyilatkozta a horvát tréner a Hoffenheim elleni szombati bajnokira utalva. – Nem lehet elvárni, hogy megint négy gólt lő, arról van szó, hogy harcosan és szenvedélyesen játsszon, és hogy támadóként védőmunkát is végezzen.”

További hírek