Musorujsag
Élő Eredmények
 

A Liverpool januárban szerződtetné Szoboszlai csapattársát

A Liverpool januárban szerződtetné Szoboszlai csapattársát

m4sport.hu/Marca
A Salzburg játéka a Bajnokok Ligája csoportkörében kivívta az európai szakemberek csodálatát. Az osztrák bajnok az utolsó fordulóig versenyben volt a továbbjutásért egy olyan csoportban, amelyben a címvédő Liverpool és az olasz Napoli is szerepelt, annak ellenére, hogy rengeteg fiatal - közöttük Szoboszlai Dominik – játszik a csapatban.

Európa legnagyobb csapatai figyelik, és a sajtó is elsősorban a norvég Erling Braut Haalandról beszél, aki a Bajnokok Ligájában 5 mérkőzésen is betalált, összesen nyolc gólt szerzett. Ugyanakkor a csapat többi tagjának is sikerült felhívni magára a figyelmet.

Arról már írtunk, hogy Szoboszlai iránt az angol Arsenal érdeklődik a legintenzívebben, de a hatékony támadószekcióból mások is kapósak.

Ezek közé tartozik a 24 éves japán Takumi Minamino, aki a csoportmérkőzések alkalmával a címvédőnek is betalált. Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere a Salzburg elleni mérkőzés előtt azt nyilatkozta, hogy az osztrák csapat nem csupán Haalandból áll, mellette sok kiemelkedő tudású játékos szerepel.

Azt (még) nem lehet tudni, hogy a fejében közöttük szerepelt-e a magyar válogatott középpályás, az viszont tény, hogy a Liverpool már felvette a kapcsolatot az RB Salzburg vezetésével, mert már januárban szerezné megvásárolni Minaminót.

Ezt Christoph Freund, az osztrák klub sportigazgatója is megerősítette.

„Megerősíthetem, hogy jelenleg kapcsolatban állunk a Liverpoollal. Nagy megtiszteltetés, hogy az ilyen klubok érdeklődnek játékosaink iránt.”

Az Anfield Roadon megrendezett mérkőzésen a japán szélső egy gólt és egy gólpasszt jegyzett, csapata egyik legjobbjának bizonyult, így érthető, hogy felkeltette Jürgen Klopp érdeklődését. A BL-csoportkör utolsó fordulójában a Vörösök 2-0-ra nyertek Szoboszlaiék ellen, de a japánnak több veszélyes megmozdulása is volt az összecsapáson. Az angol klub érdeklődéséről elsőként a BBC számolt be, amely szerint kifizetné a játékos 9 millió eurós kivásárlási árát.

A Mirror egyenes arról számolt be, hogy a két klub már meg is egyezett egymással, csak az orvosi vizsgálaton kell megfelelnie a labdarúgónak, akit a Manchester United is figyelt.

Borítókép: Jürgen Klopp (Fotó: EPA/LUKAS BARTH)

További tartalmak