Musorujsag
Élő Eredmények
 

Gattuso: Félelem nélkül várjuk a Barcát – Reakciók a BL-sorsolás után

Gattuso: Félelem nélkül várjuk a Barcát – Reakciók a BL-sorsolás után

m4sport.hu/uefa.com
Hétfőn az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni központjában kisorsolták a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő párosításait. Lássuk, hogyan reagáltak az érintettek a sorsolás után!

Bővebben a sorsolásról és a BL pontos menetrendje itt.

Borussia Dortmund (német) – Paris Saint-Germain (francia)

Marco Reus, a Dortmund támadója: Nagyszerű párosítás ez nekünk, labdarúgóknak és a szurkolóknak is. Tovább akarunk jutni a PSG ellen.

Leonardo, a PSG sportigazgatója: A nyolcaddöntőben már csak olyan csapatok vannak, akik megérdemlik, hogy itt legyenek. A Dortmund játéka látványos, kerete pedig jól ötvözi a fiatalokat és a rutinosabb játékosokat. Mindenképp pozitív, hogy vezetőedzőnk jól ismeri az ellenfelet. Szerintem idén nem számítunk a BL esélyeseinek, de megvan a lehetőségünk, hogy nagy dolgokat vigyünk végbe.

Real Madrid (spanyol) – Manchester City (angol)

Emilio Butragueno, a Real Madrid intézményi kapcsolatokért felelős igazgatója: Az összes első kalapos csapat kemény ellenfél lett volna. A Manchester City minden értelemben nagy csapat, fantasztikus a párosítás. Nálunk minden játékos tudja, hogy mit jelent a BL a klubnak, és az még jobban ösztönöz minket, hogy a Cityt kaptuk.

Txiki Begiristain, a Manchester City sportigazgatója: Természetesen nagyon nehéz lesz. A Real Madrid tizenháromszoros győztes, de mi a legjobbak akarunk lenni, és ehhez őket is le kell győzni. Tudjuk, mire számíthatunk, de ők is jól ismerik a mi csapatunkat és edzőnket. Az azért egy kis előny, hogy otthon játsszuk a visszavágót.

Atalanta (olasz) – Valencia (spanyol)

Antonio Percassi, az Atalanta elnöke: Járhattunk volna rosszabbul is, sőt előzetesen a Valenciát tartottam a legideálisabb ellenfélnek. Meglátjuk, mire megyünk ellenük.

Albert Celades, a Valencia vezetőedzője: Nekem az összes csapat nehéz ellenfélnek tűnt. Az Atalanta sem véletlenül van a BL-ben. Fizikális csapattal találkozunk, amely a legtöbb gólt szerezte a Serie A-ban és nagyszerű támadói vannak, ami gondot jelenhet majd nekünk.

Atlético Madrid (spanyol) – Liverpool (angol)

Clemente Villaverde, az Atlético igazgatója: Mondhatjuk, hogy a Liverpool jelenleg Európa legjobb csapata, hiszen ők a címvédők, de keményen küzdünk majd, nem fogjuk megkönnyíteni a BL-győztes dolgát. Meglátjuk, ki milyen formában lesz a következő hónapokban. Mi felszállóágban vagyunk, szóval várjuk ki a végét.

Jürgen Klopp, a Liverpool vezetőedzője: A sorsolás előtt sejtettem, hogy madridi ellenfelet kapunk. Kemény dió lesz az Atlético, de ha megnézzük a párosításokat, láthatjuk, hogy négy-öt előrehozott döntő van a legjobb 16 között. Nehéz meccsekre számítok, és szerintem Diego Simeone sem szaladgált örömében, hogy a Liverpoolt kapták.

Chelsea (angol) – Bayern München (német)

Thomas Müller: Végre megtudtuk, hogy ki ellen kell készülnünk, igaz azt tudtuk, hogy egy élcsapatot kapunk majd. Én ki vagyok békülve a sorsolással, magabiztosak vagyunk, bár Chelsea-nek vannak nagyon veszélyes játékosai, mint Pulisic, vagy Hudson-Odoi.

Olympique Lyon (francia) – Juventus (olasz)

Rudi Garcia, a Lyon edzője: Hatalmas kihívás és megtiszteltetés, hogy a Juventusszal találkozunk. Európa tizenhat legjobb csapata között vagyunk! Örülök, hogy összefutunk Maurizio Sarrival, nagyszerű edző, óriási tapasztalattal.

Pavel Nedved, a Juventus alelnöke: Nem panaszkodhatunk azok után, hogy tavaly az Atléticót kaptuk, bár ha nem vagy formában februárban és márciusban, akkor mindegy, hogy kit kapsz. A történelem mellettünk szól, de nem az számít, hanem a pillanatnyi forma.

Tottenham Hotspur (angol) – RB Leipzig (német)

Julian Nagelsmann, az RB Leipzig vezetőedzője: Nagyon izgalmas, hogy a Spursszel játszunk. Európa egyik legjobb csapata, több tapasztalt világsztárral a keretben. Persze, hogy nem lesz könnyű, de már alig várjuk, főleg, hogy a stadionjukban játsszunk.

Napoli (olasz) – FC Barcelona (spanyol)

Gennaro Gattuso, a Napoli vezetőedzője: Hatalmas csapat, hatalmas kihívás, két káprázatos meccs. Félelem nélkül várjuk őket.

Guillermo Amor, a Barcelona intézményi kapcsolatokért felelős igazgatója: Itt már nincs könnyű ellenfél. Szerintem nem mehetsz úgy a sorsolásra, hogy kit szeretnél, vagy hogy kit kerülnél el, mert az tiszteletlenség. Mindenkinek megvan arról véleménye, hogy mi számít szerencsés sorsolásnak, és mi nem. Embere válogatja. Az biztos, hogy tiszteljük a Napolit. Most váltottak edzőt, szóval majd meglátjuk, milyen Napolira számíthatunk.

További tartalmak